Volt olyan aki nagyon vágyott rá/küzdött, hogy anya lehessen de miután megszült rájött, hogy nem szereti a kisbabás kort?

#10! Jaaa, értem, köszi. Akkor ez egy bizonyos gyerek típusra érvényes. Akkor azért nem értettem, mert az enyém pont az ellentéte. Ha épp nem fáradt ugye, tök jól eljátszik egyedül is. Annyit simán enged olyankor, hogy pisilni menjek.(Más kérdés, hogy nem mindig akkor kell😁) A fentmaradó időben, meg elég neki, ha mellette vagyok, de például a konyhában nem jó, szóval erősen korlátozott, hogy mit csinálhatok. Éjjel is oké, hogy alszik egyben 6-7 órát, de csak akkor, ha én is lefekszem és nem mehetek ki. Szóval ezek nem hiszem, hogy változnának. Viszont sajtkukac és imád csavarogni is. Szóval nekem jó, mert elvan a babakocsiban, de rettegek attól, hogy járni fog és nagyon erősen kell fognom a kezét, mert tuti szökne. Most sokkal könnyebb, csak a kocsit kell tolni. Vagy a kaja. Amíg szoptatok, pihizhetek és ő is néha bealszik kicsit. De ha ennyi se lesz, végképp nem alszik semmit és még többet ordít majd. Plusz, amíg eszik, nincs pihenés. (Külön eszünk, mert mint írtam, azt tudok mellette.) Soha nem cipelem, mert csak jobban üvölt. De legalább büfiztetesnél elvan az ölemben a kis sajtkukac. Ha nem lesz, annyit se bújhatok hozzá. Viszont már most mászni akar, 3hónapos kora előtt megfordult és még tele a lakást eltüntetésre váró tárgyakkal, bútorokkal (pl.üvegvitrin), ami csak plusz stressz ugye. Ezért rettegek az állandó lankadatlan figyelemtől előre. Szerintem nekem olyan 3 éves korától jönne a kedvenc korszak, de akkor meg már alig leszünk együtt ☹️ Szóval azért nem értettem, mert más habitusú a babám.

#8

Nem volt lombik, se hasonló, gyorsan jött, viszont sokáig vágyakoztunk utána, csak a körülmények nem voltak megfelelőek. Mire meglett az anyagi háttér, az otthon, esküvő stb. addigra eltelt pár év és már nagyon-nagyon vártunk őt.

Aztán egy nagyon szép várandósság és egy harmonikus szülésélmény után kezdődött a feketeleves. Besárgult, nem szopizott, aluszékony volt, egy hét kórház. Ott én elkaptam a rotát, visszakerültem a sebészetre, ahol meg akartak műteni, mert leállt a vékonybél egy része. Otthon a férjem a 2 hetes 47 centis babával. Utána vérszegény volt, aztán refluxos, egy rossz étvágyú, rosszul gyarapodó baba jelenleg, aki a nagymozgásokkal is igencsak el van maradva. Imádom őt, mert egy kedves, mosolygós, huncut kisfiú, de sok örömet nem leltem a babázásban eddig. Orvostól orvosig, korai fejlesztésre is járunk. Míg mások baba-mama jógára meg ilyesmire járnak, nekünk ez a program. Nem túl vidám nézni a miénknél sokkal fiatalabb babákat, akik már állnak, ülnek, másznak, az enyém meg úgy kúszik mint egy kiscsiga. A többiek 9-10 kilós husis babák, az enyém meg hiába etetem, mint egy kis éhező koldusgyerek. Ráadásul nyilván mindenki piszkál emiatt. Kórházban is voltunk megint, minden negatív, nem értjük, miért ilyen.

Eddig nekem az elmúlt 9 hónap csupa ideg, aggódás, sírás volt. Két gyereket terveztünk, de nem lesz másik. Ezt még egyszer nem tudjuk végigcsinálni.

Jelenleg 4 honapos, ugyhogy sok tapasztalatom nincs.

Mar alapbol a terhessegem szornyu volt; az elso trimeszter veszes hanyasai, vot amniocentezisem, plusz a szules sem ugy sikerult ahogy terveztem (ketszer is befektettek 3 het alatt, osszesen 12 napot toltottem korhazban). Nem sikerult szoptatni sem hosszu tavon, csak ideig oraig. Legalabb az alvasaval nem volt baj, egeszen a mult honapig. Korhazba kerultem 5 napra, akkor felborult minden. Jott a 3 honapos novekedesi ugras, azota 3-4 orankent felebred ejszaka, nappal max 1 orat alszik. Minden masodik nap uvolt, ordit a fajdalomtol, en meg azt erzem okadek anya vagyok, nem mindig sikerul megnyugtatni. Raadasul matol megint be kell fekudnom a korhazba, napok ota bogok, hogy szerencsetlen kislany jobb anyat erdemelne, nem ilyen nyomorekot, akinek allandoan van valami baja es korhazba kerul.

Mivel a ferjemnek van mar egy 9 eves fia, egyebkent sem terveztunk meg egy testvert, idaig is rengeteg ervunk volt az ujabb gyerek ellen, de ez az egesz ev meg is erositett, hogy jol dontottunk, es abszolut nem fogjuk megbanni.

Nekem van egy ismerősöm akik már 10+ éve próbálkoztak, voltak lombikon stb végül természetes úton sikerült amikor már nem számítottak rá. Nem maga a babakort hanem a gyerekvállalást bánta meg elmondása alapján. Gyerek megszületéséig rengeteget utaztak, “szabad” életük volt, utánna nyílvánvalóan nem tudták ezt az életvitelt úgy folytatni.

Én úgyan nem küzdöttem érte, de sokszor elképzeltem milyen lesz majd a terhesség, kisbabás kor. Csalódás volt, maga a terhesség se volt egyáltalán csodás számomra. Nem éreztem a hatalmas szerelmet vagy hogy milyen jó érzés ahogy mozog a pocakban. Mikor megszületett jött a még nagyobb csalódás. 0-24 cicin akart lenni amitől kb megőrültem, hiába jött mindenki azzal hogy ez csak pár hét. Semmi mással nem lehetett megvigasztalni, esetleg még ringatással. Én azthittem hogy majd 2-3 óránként lesz éhes, a köztes időben pedig alszik az első időkben. Ehhez képest ahogy lekerült mellről 5 perc múlva ébren volt és üvöltött.

Teljesen bezárva éreztem magam, nem mertem sehova elindulni vele. Nem akartam hogy átjöjjenek mert tudtam hogy 10 perc után vonulhatok vele félre.

Olyan fél éves kora körül kezdtem el élvezni a babakort, egyre jobban érdekelte a külvilág. Totyógó kortól pedig már imádok vele minden percet. Mostmár kicsit lelkiismeret furdalásom is van hogy az elején hogy éreztem magam, hogy éreztem a babám iránt (sehogy).

Sokszor eszembe jut hogy jó lenne még egy gyerek. De ha eszembe jut a kisbabás korszak konkrétan gyomorgörcsöm lesz hogy “nem, én azt még egyszer nem akarom”