Volt olyan aki nagyon vágyott rá/küzdött, hogy anya lehessen de miután megszült rájött, hogy nem szereti a kisbabás kort?

Nekem van ilyen barátnőm, de nem a kisbabás kor, hanem úgy konkrétan a gyereknevelés nem jött be neki. Nem olyan életet éltek előtte sem, jöttek-mentek, buliztak, megvoltak az elvei, hogy majd ebbe hogy illeszkedik bele a gyerek, meg hogy fogja csinálni a dolgokat, aztán rájött a valóságra.

Nekem nem hitte el, hogy ez nem ilyen egyszerű. Több gyereket akartak, már azt az egyet is visszacsinálná, ha lehetne szerintem, pedig kezelésre is jártak, már lomnik jött volna.

Nem vagyok pontosan ilyen helyzetben, mert mi nem kuzdottunk eveket.

De kifejezetten gyuloltem a babas kort es nem szamitottam erre, nem igy kepzeltem el.

Persze szeretem a gyereket, cukinak tartottam, ellattam, de alig vartam, hogy nagyobb legyen, nagyon nehez volt vele. Sokat sirtam, az elso 8 honapra kodosen emlekszem, annyira traumatizalo volt nekem 😂

Viszont most 1,5 eves mult es en ezt az idoszakot kifejezetten imadom, meg a hisztikkel egyutt is, amik kemenyen jelen vannak mar nalunk is.De mar megy ide-oda, megert dolgokat, lehet vele fozni, sutni, jatszani. Mar kreativabb dolgokba is be lehet vonni, mindig youtube-rol nezek jatekotleteket, amiket hazilag megcsinalok (nem gondoltam volna hogy en valaha ilyen motivalt leszek, az elso 12-14 honap pokol utan :D).

Es en ezt most nagyon elvezem vele. Meg mar mondogat szavakat is es az is halal cuki.

Szoval van meg remeny kerdezo, ne add fel! Ha most nem is latod a fenyt az alagut vegen, de egyszer majd jobb lesz.

Jelen!

Sokat mondjuk nekem nem kellett kűzdenem, de mindig tologattuk. És mikro végre jött, addigra már nagyon vágytam rá.

A kisfiam 6 éves..és fú már a terhességet sem szerettem igazán. A tudat nagyon boldoggá tett, hogy jön közénk, de az állapot azt nagyon nem szerettem. Aztán megszületett és arcul csapott a valóság. Sokkal jobban szerettem az egészet miután elmúlt 1, de inkább már 1,5-2 éves.

Nagyon gondolkoztunk emiatt, hogy egyáltalán legyen-e még egy.

Végül 1 hónap híján 5 év korkülönbséggel megszületett a kislányunk is. Őszintén nagyon akartam, és vártam hogy most majd de jó lesz, fogom élvezni, stb stb. Hát nem teljesen így lett. Ugyanúgy vártam, hogy egyre nagyobb legyen. Most már ő is elmúlt 1 éves. Ez egy nehéz korszak sok szempontból, de én mégis jobban szeretem.

Többször el is hagyta a számat hogy én nem vagyok az a babázós típus.

Már várom azért hogy ő is olyan 1,5 legyen, közelítsen a 2-höz, akkor azért hirtelen minden könnyebb lesz (a nehézségek mellett persze)

Harmadik már tuti nem lesz-pedig eredetileg 3 gyereket terveztünk, de nem kezdeném már újra.

Tervezett baba volt, kb 1 év után jött össze. Már a terhesség szörnyű volt. Mióta megszületett csak túlélésre játszom. Hasfájós, sokat nyafizós, borzasztó alvó.

Persze van öröm is benne, de alig várom hogy véget érjen ez a korszak. Hogy eltudja mondani, miért is bömböl éppen. A későbbiekről nem tudok nyilatkozni, jobb lesz-e,8 hónapos.

Jelen! Nem kellett éveket várnunk, de 2 betegségem miatt nagy szerencse volt, hogy magától összejött. Terhesség és szülés is szörnyű volt, na de utána..iszonyat rossz alvó, rossz evő, brutál nyafizós volt ő is. Első 18 hónapban azt sem tudtam merre van az előre. Persze irigykedtem is a jó alvó, nyügis babás ismerősökre. Nagyon kikészültünk a férjemmel. Nem így képzeltük el. Azt hittük majd járunk nagyokat sétálni, programozni, baba-mama körökre. De a kisbabám utált kb mindent, babakocsit, kendőt, autót, embereket 😅

De 1,5-2 éves korában végre csendesedett és lassacskàn aludni is kezdett.

2-2,5 éves kora óta pedig végre szeretek anya lenni. Okos, cserfes, beszédes jófej gyerek lett. Alszik, eszik, játszik és vicceskedik. Az utolsó itthon töltött év (gyes) messze a legjobb volt vele.

Nagyon szeretnék második gyereket, de rettegek, hogy olyan baba lesz, mint az elsőm 😔

Azt nem mondanám, hogy nem szeretem a babakort, de nem élvezem annyira, mint vártam vagy, ahogy mások elképzelik régóta várt baba esetén. Ennek viszont nem ő az oka, csak nagyon kis részben. Hasfájós, soha nem alvó baba. Mindig sz@r anyának gondolom magam, mert gyakran nem nyugszik meg nálam se, mint más babák az anyukájuknál. Ezért csalódtam magamban és a környezetem is eleget frusztrál. Plusz egyedül vagyok vele, rengeteg feladatom van amellett, hogy anya vagyok. Ezért folyamatosan stresszelek, mert ugye elég kiszámíthatatlan, hogy hagy-e bármit csinálni (általában nem.) Mindennel el vagyok maradva, ami általában neki szükséges, amitől ugye, megint sz@r anyának érzem magam. Holott azért vagyok elmaradva, mert vele foglalkoztam. Ha sikerül valamit megcsinálni, mert épp kevesebbet ordított a szokottnál, akkor meg azt érzem, hogy keveset foglalkoztam vele. Ördögi kör.

Legszívesebben csak vele foglalkoznék minden percben és imádnám a baba kort.

A valóságban pedig minden további hónaptól csak jobban félek, mert tudom, ha jön-megy, még nehezebb lesz. Nem is értem, amikor azt mondják, 1 éves kor után már könnyebb, mert önállóbb. Mi van? Itthon hagyhatom egyedül? Önállóan elmegy bevásárolni? Dolgozik? Autót vezet?🤣 Pontosan mit értenek ez alatt? Mert szerintem ugyanúgy mindent velem csinál, annyi, hogy már addig se hagyhatom egyedül, amíg elmegyek pisilni, mert nem marad ott.

8-as, nyilvanvaloan egy gyerekrol nagyon sokaig gondoskodni kell fizikailag.

De nekem azert konnyebb, amiota mar nagyobb, mert sokkal jobban elvan “ egyedul”. Nyilvan soha nincs egyedul hagyva a szo szoros ertelmeben, de tok sokat pakolaszik, matat, stb. Regebben erre esely nem volt.

Elmegyek pisilni es kovet, oke, de elmatat a furdoszobaban. Korabban ez hogy nezett ki? Letettem, hogy pisilhessek, visitva uvoltott, mert 1 percig nem a kezemben volt :D

Enni kell neki adni, oke,de egyedul eszik teljesen mar, max a levesben kell segiteni, ha van.

Sokszor a sarkamban van, de mar nem kell cipelnem napi 16 orat, nem a kezemben alszik, mint babakent.

Ki tudunk menni setalni es jon a ket laban es nezelodik, csodalkozik, nem a babakocsiban vagy hordozoban rajtam uvolt 5 perc utan, mert regen ezeket se birta.

Ezek miatt konnyebb nekem, de ugye minden gyerek mas.