Volt olyan aki a 6 hos státuszon nemmel felelt azokra a kérdésekre hogy párbeszédszeru hangokba bevonható es 2-3 szótagbol álló hangokat mond? Semmi ilyen nincs, pedig mar a 6. hónap vége fele járunk
Figyelt kérdés
ma 20:44
1/3 anonim válasza:
Én nem is tudom értelmezni, hogy ez mit jelent, fél evessel semmilyen párbeszéd nincs.
2/3 anonim válasza:
Ezek azok a hangok, amik a gügyögés kezdetét jelzik, mamama, dedede, nyenyenye meg ilyenek. A párbeszédszerű hangokba bevonható kb. azt jelenti, hogy - nagyjából - utánoz titeket/megpróbál utánozni, szóval lehet vele ilyen visszhangosat játszani. Hozzánk a 6 hónaposra kijött a védőnő, mert akkor pont nem volt oltás, ami miatt mentünk volna a dokihoz (egy helyen van a védőnői szolgálattal), kb. félórát volt nálunk, és miközben beszélgettünk meg kérdezgetett a gyerek hol a kezünkben, hol a játszószőnyegen volt, úgyhogy látta-hallotta miket tud, szóval be tudta x-elgetni a legtöbb kérdéshez a választ.
3/3 anonim válasza:
Nálunk egyiknél sem volt ilyen, később sem. Bizonyos lépések teljesen kimaradtak. A nagyobbiknál 9 hónapos koráig szinte semmi nem volt, aztán hirtelen elkezdett "beszélni", azóta be nem áll a szája. Korához mérten helyesen és bő szókinccsel beszél. A kisebbik másfél évesen már nagyon régóta a dallamában magyar nyelvre emlékeztető "szavakat" mond, de ez a szótag ismétlős vagy a hanggal játszás teljesen kimaradt és a szavak közül is csak a "nem" érthető. Majd meglátjuk, mi lesz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!