Màs hogyan bírja kettő nem egyszerű jellemű kisgyerekkel? Nem készül ki?
Nem irigyellek. Nálunk legalább a kicsi csöndesebb volt. A nagy az mai napig nehéz eset viszont, picinek igazi letehetetlen volt.
Tapasztalatból mondom, hogy ha a kicsi nagyobb lesz könnyebb lesz picit, mert inkább egymást ölik majd és nem téged...
De őszintén csak az idő segít a helyzeten.
Kiszámítható állandó napirend, amihez tartottam magam. Összehangolt du alvás,mikor én is kikapcsoltam.
3 gyermekem van 3-3 év korkülönbséggel, mindig a legkisebbnek kellett belesulnia és felvenni a meglévő ritmust.
Annyi a különbség, hogy a nagy 3 éves, a kicsi 6, de legszivesebben vennék egy sátrat és 3 napra kimennek az erdőbe csöndben aludni, hallgatni a csondet.
Most kezdte a nagy az ovit, persze betegek lettünk mindannyian, én most kezdek kijonni belőle. A nagy nem alszik napközben, a kicsi 20 perceket, visít, ha lerakom. Éjjel a nagy alszik, néha azert atjon éjszaka, akkor kér inni. A kicsi vagy 10x kel. Ráadásul a nagy most nagyon anyás, apja egy pólót nem adhat rá. Imádom őket, de az utóbbi idő kicsit nehéz volt.
Nekem az a hatalmas könnyebbség, hogy anyosomeknal már aludt a nagy korábban, imádjak egymást, lehet, hogy a a napokban beszélek velük, hogy lehetne e róla szó.
Akkor talán tudnám folytatni a kreszt is, és eljutok egyszer vizsgázni, ha már elkezdtem.
Köszönöm!😊
6-os: Egyrészt a nagyobb nagyon nehéz esetű baba volt már babának is, azt hittem a második elbújhat majd mögötte.. Az elsőnél sosem volt segítségem, mert nem fogadtam el. Most terhesen anyósommal le volt beszélve, hogy majd ő segít, közelebb költözik, el is fogadtam volna a segítséget, de szegény amikor 6 hónapos terhes voltam elhunyt.🥺 A férjemnek meg adódott egy lehetőség vállalkozást alapítani anyósom halála után 1 hónappal és ő élt is a lehetőséggel, csak cserébe alig van itthon. Egyébként ha tudtam volna, hogy nehéz lesz is bevállaltam volna, mert reménykedem abban, hogyha nagyobbak lesznek a gyerekek könnyebb lesz.
"baba volt már babának is" - jujj... álmos vagyok már, de remélem átjön a lényeg🙃
4-es; Kitartást!😊
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!