Túlzottan ragaszkodik hozzám a 3 éves unokaöcsém, van erre helyes megoldás?

Hat ez itt egy tobbtenyezos dolog.

A kisfiam is ezt csinalja, ha nem akar eljonni a mamatol, sir.

De attol meg nem ragaszkodik jobban hozza, mint hozzank, csak gyerek. Ha nem az tortenik, amit o akar eppen, akkor siras van 🤷‍♀️De neha akkor is sir, ha atmegyunk hozza ebedre. Mert o eppen nem akar elmenni itthonrol, de persze ha megerkezunk, nem akar eljonni :D

Viszont te azt mondod, hogy nem jo szulok. Lehet, hogy valoban nem bannak vele szepen es ez ezert van, nekem apuka mondata eleg furcsa. Soha nem mondanek ilyet a gyerekemnek.

De nyilvanvaloan nem tudom te mit ertesz ezalatt, te se tudod igazan mi megy otthon.

Szoval nem igazan lehet mit mondani, csak talalgatni.

"azt mondta neki az apja hogy ha nem fejezi be nem fogja szeretni"

Ez azért elég sokatmondó mondat...

Az még inkább, hogy amikor baja van, akkor nem anya, még csak nem is apa kell, hanem a nagynéni.

Szerintem otthon nincs elfogadás, hanem mindig az, hogy "ha így viselkedsz, akkor nem szeretünk, itthagyunk stb." Ez egy kicsi gyereknek nagyon félelmetes. Te meg mindig elfogadóan szereted.

Bizony, a kisgyerek a maga őszinte módján kemény ítéletet mond a szülei neveléséről - és őket persze nagyon zavarja ez.

Ezt úgy mondják, hogy nem tudják jól szeretni, a gyerek igényeinek megfelelően. Nem tudnak ráhangolódni. Hiába érzik azt, hogy szeretik, ha a gyerek ebből nem érez semmit, mert őneki másra lenne szüksége (pl. amit tőled kap).

Apám is mindig azt mondja, hogy ő szeretett minket, hiszen mindent megadott nekünk, mindenünk megvolt. De közben egyszer nem ült le velünk játszani, egyszer nem mentünk el hétvégén pl kirándulni, egyszer nem ölelt meg. Felnőttként már tudom, hogy azért mert ő ezekre nem képes. Viszont gyerekként iszonyatos hiányként éltem meg, és rengeteg önismereti órámba került, míg ezen túljutottam, és én magam tudtam megadni a belső gyermekemnek, amit gyerekként nem kaptam meg.

Ezzel az unokaöcséd is így lesz.

Bár az apja szavai még toxikusnak is mondhatók. Szeretetmegvonással büntetni, ráadásul olyan dolgot, amit nem tud tudatosan szabályozni még - bravó. Egyenes út a lelki sérüléshez.

Nagyon nehéz helyzet, nyilvánvaló, hogy a gyerek azért szeret, mert megértést, elfogadást, szeretet kap (nem azért, mert mindent megveszel neki), jól érzi magát veled. Nyilván nyugodt vagy, nem stresszelsz (így őt sem idegesíted), mikor nálad van, vele foglalkozol, de mégis szabadon hagyod. Te nem vagy feszült miatta vagy más gondjaid miatt. Ezt a békés, nyugodt, meleg hangulatot szereti a gyerek, mindig erre volna szüksége.

A szülők viszont gondokba merülnek, nyomasztja őket a szülői felelősség, egyebek (erre a nyomott légkörre a gyerek nagyon érzékeny), közben folyamatosan "nevelni akarják" szegényt - ez idegesítő, kellemetlen, zavaró. Nyilván szeretik a gyereküket, de ők maguk nem elég lazák, nem elég boldogok ehhez. Ha még 1-2 rossz mondat, erőszakosság is adódik, akkor sajnos nagyon elrontották a dolgukat a gyerekükkel.

Természetesen nem az a megoldás, hogy inkább soha ne legyen veled a gyerek, mert attól csak boldogtalan lesz, és meggyűlölheti a szüleit. Arra nagyon kell ügyelned, hogy a szülőkre soha semmiféle negatívumot ne mondj, mindig azt fejezd ki, hogy a szülei szeretik őt, és csak jót akarnak neki!

Amennyi időt veled tölt, az neki a tiszta nyereség.