A 1,5-2 éves kisgyermeketek alszik napközben?
A 19 hónapos kisfiam 2 héttel ezelőtt kezdte, hogy nem akar aludni napközben. Valamikor szokott 1-2 órát, de leginkább (pl ma is) inkább nem, ha be is rakom az ágyba csak hisztizik. Este 8, fél 9 körül alszik el, reggel 7, fél 8 körül kel. Napközben pörög
futkározik, édességet nem igazán eszik. Eddig nem volt gond vele. Valakinél előfordult ilyen, kell aggódnom?
Az én lányom csak 2,5 évesen kezdte ezt, most már 3, és stabilan nem alszik. És tök jól elvan, időben fekszik, kel, délután nyomát sem mutatja a fáradtságnak...
Unokatesói viszont még hamarabb kezdték, így, ahogy írod, másfél év körül elkezdtek nem aludni. Még orvosnál is voltak velük, hogy nagyon keveset alszanak, mi a gond. Most már 11 és 12 évesek, és köszönik jól vannak... csak a szülők bírják ki!
2 év 4 hónapos a lányom. Ha nem fárad el délelőtt és 7-nél később kel, akkor nem alszik délután, max fél órát bóbiskol. 1-2 hónapja kezdte ezt.
Egyébként ha fáradt is elkezd hisztizni, hogy nem akar aludni, egy ideje, úgyhogy mindig megpróbálom és legalább pihenünk egy kicsit, ha nem is alszik.
Még visszaszokhat,kislányom 3 és 3,5 éves kora között nem aludt délben, aztán újra igényelte és 6,5 éves koráig iskolakezdésig minden délben aludt.
Kisfiam 4,5 éves múlt, ő is alszik még.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!