Hogy mondtad meg az apukának, hogy kisbabája lesz?
Figyelt kérdés
2010. nov. 2. 18:05
11/12 anonim válasza:
Én azt sem tudtam, hogy van egyáltalán peteérésem (nincs szabályos 28 napos ciklusom, és igazából úgy voltunk vele, hogy ha jönni akar a baba, jöjjön csak). Egy szerdai napon próbából csináltam tesztet, és negatívat mutatott, de valamiért eltettem a szekrénybe. Pénteken reggel, amikor Apa fürdött, elővettem a szekrényből, hogy kidobom, de addigra 2 csík volt rajta. Mutattam neki: Te, ez pozitívat mutat, két csíkos. Azt mondta ledermedve: ÁÁáá, az biztos nem jó már, dobd ki. Délután azért vettem egy másik tesztet, amit másnap reggel együtt csináltunk meg a szüleinél. Szépen előjött a két csík, de halványan. Hozzá kell tennem, fel sem fogtuk szinte az egészet, anyósék sem, pedig ők már nagyon-nagyon várták évek óta ezt a hírt. Hétfőn biztonság kedvéért még egy tesztet csináltam, ráadásul pont volt egy vérvételem is, így teljesen egyértelmű lett: babázni fogunk 9 hónap múlva. De igazán mindketten csak akkor fogtuk fel, amikor ultrahang alapján a doki megmutatta: ott van a 6 mm-es kis poronty. :)))
12/12 anonim válasza:
19.54-en jót nevettem. Mi már sejtettük a dolgot.Rosszul lettem a kávé illatától, és akkor már késett 2 napja.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!