Csak én osztom be két gyerek mellett ennyire rosszul az időmet?
Két gyerekem van. Egyik 6 éves, másik 9 honapos.
A nap végére úgy érzem magam, mint akin átment egy vonat.
Férjem napközben dolgozik.
Egyszerűen lehetetlen küldetésnek érzem, hogy a ház is mindig tiszta legyen, kaja, minden legyen itthon, a gyerekek minden igénye ki legyen elégítve stb. Emellett van egy vállalkozásom is, amit most nem sok ügyféllel, de szintén viszek.
Semmi szabadidő nincs.
Segitsegunk szintén semmi.
Úgy érzem egy mokuskerék az egész.
Sokszor olyan düh van bennem, hogy robbanok a semmin.
Csak én vagyok így ezzel?
Ez nem CSAK A TE feladatod.
A te munkád a gyerekek ellátása, meg a vállalkozásod.
A férjed a munkahelyén doglozik nap közben.
A takarítás, fözés, mosás, stb ez után jön, beszéljétek meg, hogy osztjátok fel egymás között.
Csak akkor kellene ezt is neked megcsinálni, ha háztartásbeli vagy, aki nem gyerekeket gondoz és nem dolgozik a saját vállalkozásában, neked nem napi 20 óra munkaidöt kell teljesíteni!
Olyan, mintha rólam írtál volna.
3,5 éves és 1,5 éves gyerek, még mindketten itthon, mellettük esténként, mikor elaludtak, dolgozom.
A férjem alkalmazott, reggel elmegy, délután 5-6, mire hazaért, mert a városban ő intézi a dolgokat, bevásárol, satöbbi, itthon meg igyekszem főzni, takarítani, a gyerekeket ellátni, hogy este ne ezzel kelljen már foglalkozni, hanem nyugodtan együtt lehessünk.
Kivagyok most, mélyponton. Várom, hogy a nagy menjen oviba.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!