A reggeli felkelés után megvárjátok a reggeli pisit/kakit a peluscserével?
Nem cserélem rögtön.
Az én kisfiam 15 hónapos, amúgy is macerás a peluscsere, nálunk igy néz ki a reggeli rutin: ébredés, együtt kimegyünk a konyhába, elkészítem a reggeli tápszert, magamnak a kávét. Vissza bemegyünk a hálószobába, megissza a tápszert. Ezután beleteszem a kiságyba, én is megiszom a kávém, ablakot nyitok, felöltözöm és mire ezzel végzek addigra meg is van a reggeli kaka a fiamnak 😀 Ilyenkor cserélem a pelust és öltöztetem át nappali ruhába. De ilyenkor már jócskán pisis is a pelus.
Szóval nem rögtön ébredés után cseréljük, de max fél órán belül.
Mikor még pelenkás volt, akkor egyszer pelenkázás közben olyan jeleket vettünk észre, hogy kakilni fog, ezért a mosdókagyló felé tartottuk és kakilt is. Ebből aztán fokozatosan rendszer lett, nagyjából ugyanabban az időben kellett neki mindig kakilni, és ezért nem kakilt pelenkába egyáltalán olyan 6-7 hós korára. Ilyenkor sokszor pisilt is. Így reggelente nekünk rutin volt, hogy a mosdókagyló felé tartjuk, és általában el is végezte a dolgát. Ahogy nagyobb lett, úgy többször csináltuk ezt és egyre ritkábban pisilt a pelenkába, míg végül 14 hós korára megunva a hisztit és az ellenkezést, már nem adtunk neki pelenkát egyáltalán.
Szóval érdemes megfontolni a lehetőségét hogy ti is csináltok valami hasonlót, segít a szobatisztaság elérésében. Ennek a módszernek asszem a neve a segített szobatisztaság, vagy angol mozaikszava az EC. (mi az elején nem szándékosan csináltuk, de aztán végülis nagyjából követtük az ajánlásokat)
Hat én nem bonyolitom ennyire túl
Ha tele a pelenka kicserélték, ha nincs tele nem cserélem.
Nem szamolgatok, hogy most mikor is lesz kaki, pisi.
Miért, beked az az első dolgod, hogy felkelsz, és pelenkát cserélsz a gyereken?
Nekem nem. Felkelek, kávé, wc, magamhoz térek, és hagyom a gyereket is magához térni. Reggeli, és utána öltöztetem át nappali cuccba. Ez mondjuk kb ébredés után fél óra.
Nekem mondjuk tényleg az az első dolgom, hogy pelust cserélek. Egész éjszaka a mellemen lóg, általában már olyan a pelusa reggelre, mint egy felfújt lufi. Már ő is eleve úgy megy oda a pelenkázóhoz, tudja, mi a dörgés :D
Én csak utána megyek el mosdóba, iszom kávét, ilyenek. Majd onnantól igény szerint cserélek pelust.
Nem varom meg, mert nagyon tele van a pelenka reggelre, ez az elso dolgom, hogy cserelem.
Ha majd mar olyan lesz, hogy nem lesz benne annyi pisi, akkor talan varnek egy picit, de nem tudom, egyelore meg itt nem tartunk.
Es igen, volt mar, hogy reggel 2 oran belul 3 pelust is cserelnem kellett, mert ketszer is kakilt egy kis elteressel. De ez van, nagy ugyet nem csinalok belole :D
Attól függ. Általában ébredés után hagyom még rajta. Nem azért, hogy abba pisiljen/kakiljon, hanem mert még elvan reggel. Öltözésnél szoktam cserélni.
De van, amikor úgy kel fel, hogy nagyon tele van, akkor azonnal cserélem, mert ott az első pisi már tuti kifolyik
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!