Számodra mi a legnehezebb a babázásban, gyereknevelésben?

Az időbeosztás. Hogy legyen időm velük is lenni érdemben, főzni, takarítani és feleségnek is lenni.

Ezenkívül a magány. Nincs felnőtt a családon kívül a környezetemben akivel tudok egy jót beszélgetni. Anyukáknak a környéken megvan a maguk kis csapatuk és nem úgy tűnik, hogy szimpi lennék. Nemsokára oviba megy a nagy, bízom benne, hogy valamelyik anyukával sikerül mégis kialakitani valami barátságot.

Mindezzel együtt nem cserélnék senkivel soha, Ők a mindeneim.

Nekem is a 0-24 órás készenlét a legnehezebb, pláne babaként, amikor aludni is gyomorgörccsel próbáltam. Ha sikerült is elaludnom így, mindig a legmélyebb álmomból sírt fel, így valahogy szellemileg is ráálltam, hogy nem kéne aludnom, úgyis kelnem kell és brutál alvás zavaros lettem mindkét gyerkőcnél. Kb. 10 hónapos korukig, onnantól jobban aludtak, de ha volt valami megbillenés az alvásukban, az enyém is azonnal borult. Ez biztos valamiféle szorongás lehetett.

A 0-24 készenlétben benne van részemről az is, hogy a wc-be nem tudok nyugisan beülni kb., pedig már a kisebb is 2 éves lassan. Kb. a megváltás kategória, ha nyugoodtan magamra csukhatom az ajtót.

Ezen felül nekem nehéz az állandó csacsogás is, de ezt kezeljük. Nagyon szeretem a csendet és nap végére teljesen kitudok égni az állandó duruzsolásban.

Ami még eszembejut, az nekem is a magány. Az első 1-1 évben én elmondani nem tudom mondjuk egy nem alvós éjszaka utáni nappali küzködésben mennyire egyedül tudtam magamat érezni a nyomoromban és erre sosem találtam megoldást.

Mindenesetre ahogy nőnek és egyre kevésbé vannak úgymond kiszolgáltatva, nekem egyre könnyebb. Sosem csinálnám őket vissza, a mindeneim, de nem is kezdeném előröl!