Akik "élet értelmetlenség" érzéssel küzdöttek kamaszként-fiatal felnőttként, tőlük kérdem, hogy megváltozott ez a szülés után?

Igen, abszolút. ❤️

Ráadásul nálam duplán volt mélypont: az egyik kamaszkoromban, amikor nem találtam a helyem a világban, és minden értelmetlennek tűnt. (Valószínűleg erősen depresszióban szenvedtem: mindennap sírtam+evés/alvás problémák stb.) Aztán amikor végre eljött a lehetőség a családalapításra, akkor 4 év meddőség következett. Borzasztó nehéz volt, és tényleg azt gondoltam, hogy értelmetlen az élet, ha még szülni se vagyok képes, amire minden nő alkalmas.

Aztán végül lett kisbabám, és még a szülés utáni depresszió is elkerült (pedig esélyes volt nálam az előzményeket tekintve), annyira boldoggá tett. Tök jól viseltem az első időszak nehézségeit is (szoptatás, éjszakázások, stb.).

Én csak amolyan tipikus tinikori "világfájdalmat" éltem meg anno.

Az életemnek találtam értelmet szerencsére gyerek előtt is. Rengeteget fejlődtem emberileg és nagyon kellett, hogy megérkezzen mellém a férjem, akivel stabilan eltudtuk kezdeni építeni az életünket. Mindig lett/van újabb és újabb cél, nekünk a gyermekvállalás is ilyen volt.

Szóval nem mondhatom, hogy értelmet adott az életemnek az anyaság, mert ez túlontúl túlzás lenne, de nagyon sok minden átértékelődött bennem.

Igen.

Az első 4 hónap ettől függetlenül szörnyű volt. Nagyon tisztává vált az élet célja; alvás amikor csak lehet, és letudni egy újabb nyomorult napot megőrülés nélkül. Kő kemény baby blues volt. De szerintem ez valamilyen szinten normális. A gyerek születése nagyon súlyos identitásválságot hoz az anyának, elmosódik a határ az én és az ő (a baba) között. Szóval szar. Kegyetlenül.

Aztán ahogy egyre nagyobb, úgy lesz élvezhető az egész, úgy húzódik meg egy másik határ. És igen, onnatól mindennek értelme van. A gyereked boldogsága és boldogulása.