Egykék, akiknek két vagy több gyereke lett, hogyan élitek meg?

Nekem ugyan van egy testvérem, de a két gyermekem 'összehangolása' teljesen új feladatok elé állított, amiről nem is gondoltam volna, hogy ekkora kihívás. Azóta sokkal inkább tudom értékelni, és becsülni a szüleim erőfeszítéseit, amióta a 'saját bőrömön' is érzem, hogy milyen két gyermeket nevelni.

De rengeteg szép is van benne, úgyhogy így tökéletes minden, ahogy van.

Nekem furcsa a gondolat is, hogy ne tudnám kezelni, meg hogy miért ne.

Egykeként felnőni nekem elég szar volt, mindig is tudtam, hogy több gyerekem lesz. Számomra ez a természetes, hiába nincs testvérem.

Anyámnak nagyon nem ment. Egykeként dilije volt, hogy neki nem 1 gyereke lesz. Hárman lettünk, abból a két idősebb volt tervezve.

A bátyánk volt a minden, én középsőként a feketebárány, húgom a kései gyerek, akire már türelmük sem volt, így mindent elért hisztivel.

Rengetegszer éreztem, hogy favorizálnak a szülők, de még az anyai nagymama is a bátyánkkal.

Apámnak van ugyan testvére, de nem tartják a kapcsolatot.