El vagyunk késve, ha a 1,5 éves kisfiam még nem tud evőeszközzel enni?
Kézzel gyönyörűen eszik, a darabos ételeket (főtt ételt is), így adom neki, így sokkal szívesebben eszik, mintha én etetném. Viszont a kanállal még nem nagyon boldogul, csak turkál, és kolompol vele a tányérban. Lehet én rontottam el, mert elég tisztaságmániás vagyok, ezért csak nemrég szántam rá magam, hogy hagyjam ezeket is önállóan enni.
Járt már valaki így? Nektek mikor tanult meg evőeszközzel enni a babátok? Nagyon elrontottam a dolgot?
Ne siettesd, nincs elkésve. Próbaljatok meg a két kanalas módszert. Te eteted, de az ő kezében is van kanál próbálkozni. Egyél vele te is, hadd lesse el a módszert.
A bölcsiben/oviban úgyis kiforr majd neki a dolog.
Az enyém sem tud önállóan enni evőeszközzel, de 1,5 évesen azért már próbálkozik. Sokszor lecsúszik még a kanálról a kaja, de sokat gyakorlunk, főleg darabosakkal, hogy hogy tudja a szájába forgatni a kanalat úgy, hogy nem potyog le.
Villával pedig egyelőre "felszúrni" tanulunk, ez már jól megy, szereti, játéknak fogja fel.
Szóval ijedezni szerintem kár. Majd megtanulja, csak adj neki teret. :)
2 évesen kezdett el mindkét gyerekem önállóan enni (előbb nem is érdekelte őket, én pedig a maszatra nem vágytam) és néhány hét alatt megtanultak kanállal és villával is enni. A nagy 4 évesen már a kést is gyönyörűen használta, a kicsi 5,5 évesen vállalta be a késsel való próbálkozást és hamar ráérzett.
Nem vagytok elkésve.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!