Hogy fogja így bírni a bölcsit? Többi lent.
Figyelt kérdés
Ma reggel tanúként meg kellett jelennem a rendőrségen. Sajnos nem lehetett behozni a váróba, ezért apjával kint maradt. Majd utána elkezdett követni, apja behozta hozzám és 20 perc után még apjáért bőgött, kivittem apjához. Amíg lent vártak engem, ordított vagy 20 percen át utánam. Ilyen durván még sose viselkedett. Be nem hozhatta a folyosóra sem, mondván ez nem játszótér. Szeptemberben kezdené a bölcsit, de ilyen ordítás után kétlem, hogy bent tudom hagyni fél napra2023. júl. 11. 10:06
1/7 anonim válasza:
A bölcsi azért tök más, rengeteg új játék van, ott vannak a vele egykorúak, nagyon sok érdekesség van. Egy rendőrségi váróban mi köthetné le a gyerek figyelmét?
Nem lesz semmi baj, csak egyszerűen nem gyereknek való környezetben volt.
Amúgy is, kezdetben nem rögtön fél napot, csak pár órát mentek és folyamatosan szokatjátok.
2/7 anonim válasza:
A rendőrségi váró meg felnőttként is ijesztő lehet, csecsemőként meg pláne. Ennek semmi köze nem lesz a bolcsihez, az egy másik kérdés.
3/7 anonim válasza:
A bölcsi más lesz. Nálunk a kisebb januárban kezdte az ovit,még 3 éves sem volt és első nap egy órát volt csak bent, naponta növeltük az időt és 4. napon ebédelt bent, mert nem volt "gond" vele. Pedig ő akkor már másfél éve kísérgette naponta a nővérét oviba és többször volt ismerkedésen a csoportjában is.
Le fogják kötni a játékok és a sok újdonság.
4/7 anonim válasza:
Így van, a bölcsi teljesen más közeg. Beszoktatási időszak is lesz.
5/7 anonim válasza:
Szokott nélküled bármennyi időt is tölteni? Mennyi idős?
6/7 A kérdező kommentje:
Szeptemberben lesz 2 éves. Sajnos nem igazán, ráadásul nagyszülők sincsenek, hogy azokkal lett volna külön vagy ilyesmi.
2023. júl. 11. 13:11
7/7 anonim válasza:
A kettő szituációnak semmi köze egymáshoz. Nem is értem miért találtál összefüggést. Azért jó lenne ha néha legalább apával ( ha már nagyszülő nincs) töltene időt, úgy hogy nem vagy ott.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!