Általánosságban hogy néz ki az első nap a baba altatásával kapcsolatban mik a legnagyobb nehézségek az altatásnál? (Elsősorban tapasztalt anyukák válaszát várom)
Első nap aludni fog magától is, olyankor piheni ki a születést.
A legnagyobb nehézség meg az lesz utána hetekig, hogy bármit csinálsz, csak ordít és nem akar aludni.
Nekünk az volt a nehézség hogy kézben aludt csak. De amíg pici volt napközben ez annyira nem volt baj mert le tudtam vele ülni aztán némítva tévéztem.
Aztán hirtelem kevesebbet aludt napközben egy ponton szinte semmit aztán azóta megint sokszor alszik.
Az éjjeli altatás még a legelején szintén könnyebb volt, utána rohadt sokáig ringatva altattam, mikor letettem felébredt és kezdhettem előről.
A legnehezebb az hogy állandóan változik minden, mire kifejlesztettem egy megoldást már nem tudtam nagyon használni.
A másik legnehezebb meg ez hogy egyszerűen vízszintbe került már nyitva volt a szeme. Mai napig ez van. 9 hónapos.
Az én kisfiam az első két napot végig aludta, mondjuk utána is aludt rendesen.
Számomra a legnagyobb nehézséget, stresszt a szoptatás jelentette. Nagyon nehezen indult be a tejem, nagyon nehezen tudtam kiimádkozni a mellbimbómat, ilyenkor sokat sírt szegény babám. De 1 hónap után szerencsére normalízálódott ez is.
Az én fiam koraszülött, kezdettől jó alvókája volt, mert besárgult. Ez utána is megmaradt. Talán örökölte, a férjemnek is nagy az alvásigénye. Éjszaka sokáig 2 óránként ébredt, de nagyon gyorsan visszaaludt. Vannak persze nehezebb napok, például mikor jön a foga, vagy míg nem tudtam, milyen ételektől fáj a hasa (nem tipikusak, hal, gomba, tejszármazékok, tojás nagyobb mennyiségben). Sokat altattam hordozóban is, de főleg azért, mert koraszülöttként fontosnak tartottam, hogy kapjon egy kis pótlólagos anyai közelséget és ringatózást, ingerlődjön az egyensúlyérzéke, ne a mozdulatlan kiságyban töltse az alvásidőt.
Ezt azért írom, hogy ilyen is van. Hogy melyik a gyakoribb, azt nehéz megállapítani, hiszen akinek nehéz, arról jobban fogsz hallani.
Első nap... akkor még elalszik magától. Ejj, de visszasírom.
Inkább a szoptatás a kihívás az első napokban.
Ja még egy jó tanács, ha nincs besárgulva hagyd aludni, ne ébresztgesd feleslegesen és ne az elején akarj neki napirendet. Annál jobban fog aludni később éjjel, minél kipihentebb nappal (paradoxon, de így van).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!