Meddig tartott nálatok a rózsaszín ködös, babaillatos időszak?

Én amúgy tökre értem amit írsz. A szülesek után én is ilyen hormonális elmebajos voltam.

Örömömben sírtam, hogy hogy szeretem az uram, a lányom két hetes volt, amikor pityeregtem hogy már 14 nap elmúlt és többet nem lesz 13 napos..

A fiamnál az első hetekben volt Karácsony, és ilyen hangulatvilagítást kapcsoltam éjjel. Ha visszagondolok az akkori emlékeimre, azok is ebben a karácsonyi fényben úsznak és teljesen irreálisak, mintha nem is én lettem volna ott, összefolyik minden, mintha tartama sem lett volna az időnek.

20. Hát szopás is volt...

A letehetetlen hozzátaplalhatatlan meg a testvérféltékeny tandem szopizó épp szobatisztuló... amelyik épp nem a karomban volt az üvöltött. Egyedül fürdettem, altattam sokszor plusz főztem stb. De hát ez ilyen.

😄😄

Első után nálunk is minden "álomszerű" volt.

Vagyis sem hasfájás, sem éjjeli virrasztás, semmi negatív. Mégsem estem katarzisba és eltem meg ezt földön túli élménynek. Örültem, boldog voltam nyilván, de semmivel nem éreztem ezt az időt többnek, mint a gyerek elöttit.

Második után meg főleg nem

Ő már refluxos, bukós volt, ejszakázunk lassan 2 éve. Itt inkább a zombi mód játszik.

Szerintem addig a pontig, amíg a gyerek először okoz neked "csalódást".

Ez nem a hétköznapi kifejezésre vonatkozóan, hanem pl ha csecsemőként eszik-alszik baba, aki csak mosolyog, az első csalódásod lehet az, amikor már sikítva szájbaver egy homokozólapáttal, mert nem tudta kirakni a kagyló formát. De az is lehet, ha minden jól alakul, csak épp 7 hónaposan megreked a mozgásfejlődés, és szenvedéssé válik a fejlesztése.

Egy többemberes baba már a kórházban is csalódást okozhat, hogy nemhogy nem "cuki", de üveghangon visít szakadatlanul, és az idillinek gondolt anyaságod sem elég hozzá, hogy megnyugodjon.

És egyfajta csalódás minden gyerekkel jön majd, csak tudni kell a helyén kezelni, amikor szembesülsz vele, hogy nem a ki nem mondott elvárásaidnak megfelelően változik.

Hát nekem nagy koppanás volt az elsővel. Durva baby blues.

A másodiknál annyi gyakorlati teendő volt, a nagy 2.5 éves, hogy időm se volt semmilyen rózsaszín ködre.

Simán csak boldog vagyok és szeretem a gyerekeimet. Rózsaszín köd nélkül.

Az egy dolog hogy sem a gyerekek sem a szülők nem egyformák és ezért akár teljesen máshogy éljük meg a kisgyerekes időszakot, és mindenki elmondhatja a saját jó és rossz tapasztalatait (ha kérdezték).

De az aki ezeket a "na majd meglátod ha.." kezdetű mondatokat mondogatja egy mámorosan rózsaszín ködösen, vagy csak simán boldog és kiegyensúlyozott anyának, na az szégyellje magát, és ne csodálkozzon ha rövid időn belül le lesz építve, mert ez puszta rosszindulat, irigység és káröröm, senkinek nincsen erre szüksége hogy riogassák és próbálják a jókedvét elvenni. És ha úgy lesz akkor meg majd kárörvendhet meg "megmondta előre". Na persze mert jövőbe lát. Ja nem, csak reméli hogy ha neki nehéz és rossz volt majd másnak se lesz jobb!

3,5 éves, még tart. Akik írják a fogzást, nem alvást stb azok ezt komolyan gondolják? Attól, hogy több energia, türelem kell egy-egy idoszakhoz, még nem múlik el a "rózsaszín köd".

Én mikor több percig ölel, még ma is elerzekenyulok, imádom csak nézni is.

Pedig mai napig ébred éjjel pl, cicizik is még és elég önálló, nagyszájú gyerek. Szerencsére :D

A belefektetett energia és idő nem von a szeretetből.