Miért nem utánoz a 8,5 hónapos babám?
Igazából sosem találtam egyértelmű leírást, hogy mikor kellene utánoznia, ezért nem is idegeskedtem ezen eddig, de most már nagyon aggódok.
Feszes izomzat miatt járunk tornázni kb. fél éve, de ott sem volt ez téma kontrollon sem, a mozgása egyébként rendben van, időben forgott, már jó ideje mászik, szépen kiül, most épp a felállást gyakorolja egész nap a bútorok mellett.
Sajnos a következő kontroll csak július közepén lesz, addig szeretnék tapasztalatokat olvasni, akiknek szintén ez volt a babával.
Nem egy bazári majom, hanem baba.
Minek kell ennyire görcsölni? Autizmus tüneteket ne jeress 8 hónaposan, felesleges.
Mosolygos szociális baba, láthatóan boldog, örülj neki. És hagyd abba a tünetkutatást.
Nem nagyon tudom abbahagyni a figyelést, mivel a kontrollon (és egyébként minden foglalkozáson) kérdezgetni fognak mindenfélét, és válaszolnom kell rá, szeretném ezt a lehető legpontosabban tenni. Így is mindig meg tudnak lepni olyan kérdésekkel, amikről fogalmam sincs... Egy idő után rááll az ember, hogy mindent figyel, és rá is tudják paráztatni, főleg, hogy ha szerintem valamit szépen megcsinál, ott abban is találnak hibát: nem úgy kellene, korai még, neki még csak ezt kellene csinálni stb.
Alig vártam, hogy abbahagyhassuk a gyógytornát a feszesség miatt, erre most korai fejlesztést meg szenzoros tornát is belengettek. Aki nem próbálta ezt, az ne becsülje le aggodalmam :(
10es vagyok. Én tudom mit érzel. Hidd el ezeket én is végig csináltam. Az én lányom hypoton volt. Szintén állandóan találtak valamit amibe "belekötöttek" folyton figyelni kellett. Nálunk asszimetria is társult hozzá. Egy időben én is nagyon rágorcsoltem ezekre. Meg is nehezítette az első évünket nem tudtam hogy élvezni a dolgokat ahogyan kellett volna.
Hordtam én is tornára és fejlődés neurológiára mint a katonatiszt. Tornázni is kellett otthon is vele. Szóval én tudom min mész át és úgy mondom a saját érdekedben is hogy kicsit próbáld meg ne kutatni a tüneteket. Viszed ahová küldik és csináltok mindent. Akkor nem lesz baj. :)
De szerintem a te babádnak sincs semmi baja úgy ahogy az enyémek se volt nagy baja. Mostmár 18 hónapos és szalad, 14 szót használ és be nem áll a szája egesznap. És tuti hogy nálatok is így lesz.
De ne tedd tönkre magad lelkileg emiatt.
Szerencsétlen gyerekeket agyra főre küldik minden vacokra, amire lehet nincs is szükségük. Érdekes, hogy az egész világ tökéletesen elvan dévényes, tsmt, orrszívó nélkül, és hogy a többi ország gyerekének gerince valahogy nem megy tönkre pl ha etetőszékbe ültetik a gyereket 6 hónaposan.
Szerintem túl van tolva Magyarországon minden. Mielőtt belekötnétek, hasznosnak tartom az orrszívót, de valahogy tényleg minden gyerek felnő nélküle máshol. Fura mi?
Szia!
Köszönöm kérdésed, minden jó egyelőre :)
Tornára járunk még, de most már csak csoportos foglalkozásra, itt annyira nem vesézgetik, hogy mit hogy csinál, megy végig a kijelölt "pályán" és kész :)
Már szépen utánoz (ha olyanja van 😊), kukucsozni is imád például.
Egy éves múlt, kb. egy hete lépeget, kontrollra pont jövőhéten megyünk, kíváncsi vagyok, hogy mit fog mondani a doktornő...
Azt a furcsa kézmozgást egyik napról a másikra kinőtte 🙂
(De a tornán van most a csoportban egy kb. 18 hónapos kislány, ő például most a legutóbbi foglalkozáson is csinált többször hasonlót, és nem mondtak rá semmit, szóval vagy normális, vagy itt tényleg nem foglalkoznak semmivel, csak a feladatokkal 🙃)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!