Mikor szeretted meg a babád?

Ahogy megláttam.

De az első kettőnél ezt a csodát és minden elsöprő érzést soha sem éreztem

Az én fiam nyugodt baba volt, de a pic-en kezdett, én külön viltam tőle. Nekünk a hordozókendő segített: így be tudtuk pótolni az első hetek kimaradt együttlétét, mégis tudtam enni meg pisilni menni.

Ne hibáztasd magad, vannak sírósabb babák. Bele fogsz jönni.

Amikor elkezdett mosolyogni.

Az első időszak a túlélésről szólt. Nagyon mélyre kerültem én is lelkileg, de ez adott egy jó nagy lendületet felfelé a gödörből. Kitartás, jobb lesz!

Az eleje nekünk sem indult túl könnyen. Szülés után elvitték tölem a kisfiam megfigyelésre. Utána én kezdtem el iszonyúan vérezni, mert nem tisztultam ki rendesen. Mikor végre megkaptam csak sírdogált, mert nem tudtam szoptatni, hiába jártan a nővérek után. Nagy nehezen kapott egy pici tápszert, de ígyis nagyon sokat fogyott.

Mégis hazaengedtek, úgy voltam vele, hogy akkor adok tápszert csak valamit egyen már. De semmi, otthon csak aludt és már rángásai is voltak. Úgyhogy bevittük a kórházba, mert besárgult. Fényt kapott, még 1 hét bent. Egésznap egy széket kaptam csak melléje, estére tábori ágyat. Hát én úgy kivoltam.. és este 3 óránként keltettek szoptatni és fejni( + tápszer pótlás).

Kb. 3 hónapos korára mondhatom, hogy belerázódtam és élveztem is az anyaságot, és kezdtem nagyon ragaszkodni hozzá. :)

Nekem pár hónap kellett. De én naiv voltam, és hittem másoknak, hogy ez első perctől egy rózsaszín szivárványhányás lesz, a nehézség meg annyi, hogy korán kell kelni, meg néha lepisilnek.

Aha. Hát az én fiam csak akkor nem sírt, ha mellen volt. És nem túlzok, a többemberes baba fogalma rá tűpontosan illik. Emlékszem olvastam, hogy tizenvalahány órát kellett volna aludjon, én pedig azt számoltam, hogy mindennel együtt sem aludt 6-7nél többet 24 óra alatt. Annyira kész voltam, hogy még azon is gondolkoztam, hogy hagyom sírni, tudva annak mellékhatásait, de nem úgy sírt, mint a többi baba, hogy sírt és folyt a könnye, hanem keservesen tombolva sikított, aztán nem vett levegőt, tehát attól féltem megfullad, ha 10 mpnél tovább magára hagyom. Rendesen lilult a feje. Nem tudom miért volt ennyire kegyetlenül nehéz eset csecsemőnek, egy éves kora óta nagyon aranyos. Most már benne van a dackorszakban, de nekem ez is csak ilyen nevetséges kis nehézség az elejéhez képest.

Szóval én átérzem. De idővel jön a szeretet, még így is. Én sose adtam fel. Viszont másoknak szoktam mesélni erről, hogy nem minden baba olyan, hogy lerakod a sarokba és szobanövény.

Mindig szerettem, vagyis nagy csodàlattal néztem rá, puszilgattam egész nap önkéntelenül, pedig ő is nagyon sokat sírt és végtelenül fel tudott idegesíteni sajnos, hogy nem tudom mi baja van, meg hogy amikor cicire akartam rakni, mindig odatette a kezét a szàja elé, azt hittem felrobbanok. Nagyon keveset aludtam is, első 1-2 hónapban konkrétan egy zombi voltam.

Ezek ellenére, amikor nyugodt perceink voltak, nagyon éreztem, hogy szeretem ezt a csöppöt.

Aztán az igazi elsöprő szeretet azóta van, amióta ki tudja ő is mutatni, hogy szeret, meg beszél, csacsog, imádom.

Ahogy az apjának mondta tegnap az autóban (ő ült hátul vele), hogy "apa, dőlj ide!" És megsimogatta az arcát... Azt hittük hogy menten elolvadunk. Aztán mondta neki, hogy ha kiszállunk, majd vegye fel, és ad neki egy hatalmas cuppanós puszit! Hát hogy lehet ilyen édes? 3 éves egyébként. Ja meg imádom a kis gombóc fejét és ahogy nevet, mosolyog. Ez a szeretet egyszerűen leírhatatlan. (De azért közben rendesen fel is tud idegesíteni mindig 🤣 mégiscsak 3 éves...)