Miért kell azokat állandóan piszkálni, akiknek nem szobatiszta még a gyereke 1,5 évesen?
Eszedbe ne jusson ezen idegeskedni!
Miért kéne egy másfél éves gyereknek szobatisztának lennie? Ettől semmi hátrány nem éri, és ha eljön az ideje, mindentől függetlenül, saját magától is szobatiszta lesz! Én inkább tisztellek, hogy ebből a témából nem csinálsz "presztizskérdést"!
Boldog és örömteli babázást!
Szia! Látod, ezeket az anyukákat én sem értem. Nekem ikreim vannak, napi 8-10 pelus fogy, még nem beszélnek, de eszembe sem jut ráültetni őket a bilire. Bár egyik kisfiam jelzi, ha kaki van a pelusban, másik kicsim egész nap el lenne benne, nem zavarja. Majd eljön az ideje ennek is. 14 és 15 hónaposan indultak el, de okos emberek már 10 hónaposan kérdezték, hogy mennek-e már? Nem foglalkoztam velük túlságosan, téged se bosszantsanak ezek a dolgok. Fölösleges. Olyan rohanó világban élünk, én még ettől az erőltetett, idő előtti dolgoktól szeretném megóvni a kisfiaimat. Boldog gyerekeket akarok belőlük nevelni, nem cirkuszi mutogatós kismajmot. Nincsenek lemaradva, így is most gondolkodtam a napokban, mennyire elszaladt ez a babás korszak. Amit annyira vártam, mára természetes lett (későn kezdtek mászni, rágni, járni) Most a beszéddel vannak így az emberek, hogy még nem beszélnek? Na Istenem, nem kell a szomszéd meg az ismerős gyerekéhez hasonlítani.
Ha oviba megy majd a kicsid, csak távoli emlék lesz ez a téma. De az bizonyított, hogy a gyereket hiába bilizteted, ha nem érett meg rá. De ha érdeklődik, és elég "fejlett" hozzá, akkor hetek alatt kialakul magától.
A sógornőm óvópedagógus, a 11 hónapos fiam keresztanyja. A következőket mondta nekem a szobatisztaságról:
A mai, modern pszichológia, fejlődéslélektani, neurológiai vizsgálatok szerint a gyermek 6 éves !!! kora után igényel alaposabb kivizsgálást, ha még nem szobatiszta éjjel. A nappali szobatisztaságot az óvodás kor környékére teszik a szakemberek. Egyébként ma már az óvodába való felvételkor sem lehetne alapkövetelmény a szobatisztaság, csakhogy ma Magyarországon mutasson nekem valaki egy olyan ovit, ahol annyi óvónő jut egy gyerekre, hogy nyugodtan lehet 3-4 pelusos is a nem pelusosok között!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!