Akinek babaként is inkább "távolságtartóbb" volt a gyereke, nagyobb korában sem volt túlságosan bújós?
Az elsőszülöttem abszolút a tankönyvi eset volt, egész 4. trimeszterben nem lehetett lerakni, együtt aludtunk 1,5 éves koráig és még most is gyakran átjön éjszaka közénk a szülői ágyba. Imádom, nagyon bújós, bármi baja van, vagy csak fáradt vagy jókedvű, egyből jön és bújik és ölelkezik és puszit ad és minden fantasztikus fizikai érzelemkinyilvánítás megvan. Most 2,5 éves.
A kicsi merőben más. Azt veszem észre, hogy ő annyira nem szereti, ha dédelgetem. Könnyebben, hamarabb elalszik, ha lerakom a kis babafészkébe, vagy mondok rosszabbat, hasalgatás-forgolódás gyakorlása közben fogja magát, és bealszik csak úgy a játszószőnyegen. A FÖLDÖN. O.O Inkább ott alszik, mint a kezemben, hozzám bújva. A nővére ilyet SOHA nem csinált. A hordozást is csak mérsékelten szereti, ha ébren van akkor mászna ki belőle, tolja magát kifelé és kb "kiugrik", ha meg szorosabbra kötöm, akkor meg sír és zavarja, hogy nem tud mozogni. Legalább aludni jókat alszik benne, ezt mondjuk aláírom, így végülis tudunk élni, mehetek vele játszótérre meg párhuzamosan tudok a két gyerekkel foglalkozni, ez jó. De ő nem szeret együtt aludni sem, a saját kiságyában érzi jól magát.
Persze, tudom, minden gyerek más, mások az igények, de én nagyon bújós vagyok és a nagyobbik lányomnál is imádom, hogy ő is hozza a "szintet", a kicsinél viszont nekem nehéz belátni, hogy ő mintha kevésbé ragaszkodna a testközelséghez, mint én, pedig ő a 3 hónapos (na jó, jövő héten 4) baba kettőnk közül :D De valahol reménykedek benne, hogy nála is lesz szeparációs szorongás meg ilyen-olyan fejlődések, amiktől majd ő is ugyanúgy szeretni fogja az összebújásokat, az együtt alvást, a mindenfélét. Nektek mi a tapasztalatotok? Akinél hasonló volt a kicsi babaként, ott nagyobb korára ez változott, vagy maradt ugyanígy kicsit "tartózkodóbb"?
Szeretném őt jól szeretni, de ez nyilván könnyebb akkor, ha ugyanazon a módon kell szeretni, mint ahogyan nekem természetesen jön.
Még változhat. Anyukám elmondása alapján én egyáltalán nem voltam bújós típus, amit nagy csalódásként élt meg, és az volt a vigasza, hogy húgom viszont bújós szeretgetős lett.
Nagyobb korunkra ez teljesen megfordult: a húgomnak max puszit lehet adni, én meg a mai napig is előfordul hogy átölelem anyut. Magától is inkább hozzám jön oda ölelkezni, a húgom sokkal távolságtartóbb típus.
Én sem vagyok voltam nagy bújós, csak a párom és a gyerekeimtől viselem el a közelséget, meg kisgyerekektől még.
3 gyerekemből 2 ilyen va két fiú az egyik 25 éves a másik 4 egyik sem szeretett ölben lenni, a kicsi beül az ölünkbe, de ne öleljem és puszilgassam mert akkor ott is hagy
Két lányom közül a kisebbik abszolút bújós, hizelgős, le se tudom magamrol szedni, mindig ölel és nagyon sokat van az ölemben. 4 éves
Nagyobbikom 6 éves, ő kicsinek se volt bújós, olelgetos, nehezen mutatja ki a szeretetét. Kis magának való volt mindig is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!