Milyen volt a második babával nektek? Könnyebb vagy nehezebb, mint az elsővel?

Sokkal sokkal nehezebb.

Nekem már a 2.terhesseg is borzalom volt. Vérzések, folyamat görcs, derékfájás. Segítség nélkül egy 2 évessel.

2.5 év lett 3 nap híján köztük.

Fiam egy álom gyerek volt. Vele barhova el lehetett menni, bármit meg tudtam csinálni mellette. Imádtam.

Ezért is vállaltuk be a 2.at hamar. Na meg mert amúgy is így terveztük.

Aztán jött a lányom. Az első 3 hónap még úgy jó volt. A kicsi evett/aludt. Volt időm a nagyra.

Aztán a kicsi ahogy nőtt, úgy lett egyre hisztisebb, a nagy meg féltékenyebb. Most 1.5éves a kicsi. Nagyon brutál. Eleven, hiperaktív. Vagy épp állatkodik, vagy bőg. Ez a 2 véglet. A nagy meg egyszerűen még mindig féltékeny, emellett elkezdte az ovit, szófogadatlan, visszabeszél, nagyon megváltozott

Szóval nekem a szülés óta csak nehezebb és nehezebb. Segítség persze azóta se nagyon.

Szeretem, imádom őket, de nagyon kész vagyok tőlük.

Rossz lett,nekünk 1.5 év van csak köztük, van nap hogy 24 órán át csak kb azt nézem, hogy a nagy ne bántsa a kicsit. Nem direkt, de nem tud még vele úgy bánni, neki dob játékokat stb

Elindulás, altatás minden duplamunka.

Hát kell ehhez kötélidegzet.

Sokkal könnyebb. Az első gyerekemmel rettenetes nehéz volt. Nem tudtam szoptatni, nem tudtam, mit kezdjek vele, sokszor azt se, mi baja, vele ugyanis mindent megszenvedtünk, amit meg lehetett.

A második babám semmi mást nem akart, csak cicizni, kézben lenni, amúgy egy hangja sem volt. Ezek könnyen teljesíthetőek voltak, mert amúgy is az az elvem, hogy ilyenkor egy babának szinte állandó testkontakt kell. Vele nem is volt semmi probléma, semmi más igény, így rendesen jutott időm, kapacitásom a testvérére. Sokat tudtam foglalkozni a testvérféltékenység elkerülésével, hordozás közben mobil voltam, és az első gyerekkel szerzett tapasztalat is jól jött. Nem volt mindenre túl sok idő, de a lényeges dolgokra elég volt. Amúgy se voltam sosem idegeskedő típusú anya, de második gyereknél még lazább lettem, közben rájöttem, mennyi minden tök egyszerű, amitől egygyerekes szülőként tartottam, mivel láttam, hogy egy kisgyerekkel mennyivel nehezebb egy csomó dolog.

Úgy érzem, ha lenne harmadik gyerekünk, abszolút nem izgulnék semmi ilyesmin, hiszen egyszer már bebizonyosodott, hogy megy ez.

Könnyebb volt abból a szempontból, hogy nem estem kétségbe a csecsemősírástól. Elfogadtam, hogy ha mindent végigzongoráztam (éhes, fáradt, hideg-meleg stb.) amin ténylegesen tudok segíteni, mégis sír, akkor azon kívül nem sokat tudok tenni, hogy ringatom és 10 perc múlva újra végizongorázom a lehetséges megoldásokat.

Abból a szempontból viszont nehezebb, hogy irdatlan sírós kistesót kaptunk. Tényleg nagyon-nagyon sokat sírt. Már a kórházban is ő volt a legsírósabb baba.

Ami viszont összegezve megkönnyítette, hogy gyakorlatilag minden felajánlott segítséget elfogadtam, ami a családunktól érkezett. Leginkább az volt segítség, ha vagy a nagyot vitték el játszóterezni, fagyizni, futóbicizni vagy, ha tologatták a babakocsit, őrizték a kicsit alvás közben, amíg én a naggyal játszottam. És kisebb megszakításokkal majdnem 3 hónapig volt valaki, aki eljött hozzánk pár órára.

Így pedig a nagy elég jól viselte, nagy élmény volt, hogy mindig leste valaki minden kívánságát. A kicsi fél éves kora körül lett könnyebb, amikor már lett napirend.