Bűntudatom van, mert a kisbaba jól elvan magában, szerintetek megalapozott lehet a lentiek alapján?
Két kislányom van, a nagyobbik 2,5 éves, a kicsi pedig 3 hónapos. Úgy érzem, hogy relatíve zökkenőmentes volt a baba érkezése, a nővére kifejezetten nyugodtan fogadta, de egyelőre a kicsi ugye nem is zavar sok vizet, ezért így nem is meglepő.
Viszont ez a "nem zavar sok vizet" rész az, ami engem aggaszt. Ugye nem én tréningeltem rá, hogy nyugiban ellegyen magának? Amikor játszom a nappaliban a nővérével, akkor ő ott van mellettünk a kis játszószőnyegén és piszkálja a kis csörgős-színes bizbaszait, nézegeti a színes formákat vagy csak minket figyel. Hacsak nincs valami baja (=álmos), akkor csendben van jellemzően. Az altatások is közösek, a kicsi a cicimen elbóbiskol vagy ha éppen nem álmos, a lábamra fektetem és ő is nézegeti meseolvasás közben a képeket. Igyekszem sokat ölelgetni, testközelben tartani, őt is igény szerint szoptatom, de mintha neki annyira nem lenne erre igénye, tök jól elvan magában a kis helyén, volt már, hogy az ujját szopizva elaludt a babafészekben amíg én a nővérével kiöblítettem a bilit a fürdőben meg ilyenek.
Ne értsetek félre, nagyon örülök neki, hogy ilyen kis nyugodt, könnyű baba, főleg hogy ugye a nagyobbik mellette igencsak intenzíven igényli a figyelmet, de emlékeim szerint az elsőszülöttem bár ugyanúgy egy könnyen kezelhető, tündéri kis csoda volt már babának is, sokkal de sokkal több szórakoztatást igényelt, nem molyolt el magában ennyit. És félek, hogy nem én szoktattam-e rá erre, hogy így magára van hagyva? Annyira bűntudatom van, amikor sikerül kicsit szusszanni a nagy mellől, mert ő mondjuk hamarabb elaludt vagy a nagymamával van, és akkor tudok kizárólag a kicsivel foglalkozni, és annyira édesen mosolyog meg olyan kis cukin izgatott lesz, hogy így felmerül bennem, hogy nem ezt szeretné-e mindig valójában? :( Nem fogja azt érezni, így felnőve, hogy ő csak le van ejtve, és csak akkor foglalkozunk vele, amikor mással már nem kell, utolsóként? Szeretném, ha belőle is olyan határozott, cserfes, élénk kislány válna, mint a nővéréből, de ha folyton háttérbe szorul, mert még baba és csendben van, akkor ezt hogy lehet elérni?
Amikor meg őt ringatom álomba éppen/szoptatom, és a nagy hívna játszani, akkor meg azért szakad meg a szívem.
Tudom, igen, ez olyan "ha nincs probléma, csináljunk magunknak" szagú, de engem mégis mardos a bűntudat mindkettejük miatt. Szerintetek van alapja? Hogy lehetne ezt jobban csinálni? Ami mindkét gyereknek előnyös.
De utálom az ilyet...
Akkor verte ki a biztosítékot nálam utoljára egy anyuka, amikor arról panaszkodott, hogy vajon normális-e, hogy a babája átalussza az éjszakát és napközben is jól alszik. Azt írta, hogy unalmában már vasal meg takarít és visszasírja amikor egy-egy nap sírósabb volt a gyereke..
Na ez kérdező pont ilyen..
#11 amúgy de, én is második vagyok :D
Sajnálom #12 ha így jött le neked, nem panaszkodok, nyilvánvalóan tisztában vagyok vele, hogy sokaknak sokkal nehezebb (bár azért illúzióid ne legyenek, nálunk is elég gyakori, amikor egyszerre mindkettő sír, és én meg felváltva próbálom őket vigasztalni - csak ezen a héten kétszer állt meg mellettem az utcán egy-egy öreg néni segíteni kicsit kizökkenteni a nagyot az ordításból, mert ő most döntött éppen úgy, hogy neki nem kell délutáni alvás, de azért a játszótérről hazafelé jövet már elfárad), én csak attól félek, hogy nehogy azért érezzem "könnyűnek" ezt az egészet, mert akaratlanul is elhanyagolom, elnyomom a kicsit.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!