Észrevetted,hogy a felnőttek lusták játszani a gyerekekkel?

Én az anyjuk vagyok, én is így vagyok vele.

Nem lusta vagyok, hanem a hátam közepére nem kivánok napi 4órát kisautót tologatni.

Színezni, gyurmázni, társasozni, legózni bármikor vevő vagyok. De ennyi. Nem traktorozok, kisautózok, kúszok mászok.

Én az anyja vagyok. Jár oviba, sokat megyünk barátokhoz. Ott a többi gyerekkel kiélheti magát. Én felnőtt vagyok, ő a gyerek. Neki kell játszani, nem nekem.

Nyilván kicsit furcsán fogalmazott a kérdező, de csak nekem egyértelmű hogy a leülés meg a legózás nem tartozik össze?

Egyébként igen, a felnőtteknek gyakran nincs kedve játszani, mert nekik már van ezer dolguk, munka, háztartás, gyereknevelés, ha marad is szabadidejük azt nem olyan dologgal szeretnék tölteni ami egy ovis korú gyereknek szórakozás pl.:autók egymásnak tologatása órákig. Tehát egyrészt nem egy szinten vannak a felnőttek és a gyerekek értelmileg sem.

Ettől még szeretik a gyereket, sőt játszanak is, mert kedvezni akarnak neki, de nem szaladgálnak hanem leülnek és a legkevesebb energiával próbálnak részt is venni, meg maguknak is kedvezni a pihenéssel. Pl.: nálunk a nagypapa barbizik az unokákkal fekve. Vagy a férjemből kiindulva neki a háta elég rossz, sose látom ülni a dolgozószobán kívül, inkább fetreng, mert úgy kényelmes neki, tehát egészségügyi háttere is van. Egy felnőttnek már korlátozottabb a mozgástere mint egy kisgyereknek általában.

Ha nem lenne ennyi stressz, gond, baj, nem kéne dolgozni járni biztos felszabadultabban játszanának a felnőttek is.

A gyerekek sokkal jobban tudnak egymással eljátszani, mert egy szinten vannak, lelkesedésben, értelmileg nem akkora a különbség emiatt hasonló dolgok szórakoztatják őket stb.

Vannak azért felnőttek akik nincsenek annyira kiégve és meg tudják őrizni a játékosabb oldalukat, de nagyon nehéz.

5: mondjuk a gyereknek tök sokat ad, ha a szülője önfeledten tud vele játszani (nem a gyurmázás, színezés, társas nem az, mert az kontrollált). Nem kell napi 4 órát, de hogy soha nem szállsz be egy kúszós mászós, őrültködős játékba, azt nem értem. Mi rengeteget marhulunk a gyerekünkkel; múltkor vízicsúszda voltam - a hátom csúszott az ágyába, ami a medence volt. Majd a játék végére cápa lettem, ő meg "úszott" a szőnyegen, én meg utána, hogy elkapjam.

Nálunk apai oldalról tök nagy hagyománya van, hogy kúszunk-mászunk a gyerekkel ha kell, meg rohangászunk, önfeledten marhulunk. A férjem is ilyen, meg apósom is. Megjegyzem sokkal jobb kapcsolata is van vele, mint az én szüleimnek, akik erre nem hajlandóak. A kisgyerekeknek 2-5 éveseknek erre tök nagy szükségük van - még ha nekünk nem is, én a gyerekemért megteszem. Nem örökre kell kiskutyát játszanom.

Nekem sincs sokszor kedvem játszani, de ettől függetlenül játszom. Otthon nem rohangalok vele a lakásban, örülök ha valamit ülve lehet játszani, de néha szoktam négykézláb szórakozni, vagy tornázunk együtt. Bár inkább a legót, rajzolást, vonatozást, ragasztast, olvasást preferálom, akkor tudok közben agyban pihenni. Sokszor ülök vele a földön, most tényleg, állva magyarázzak hogy mit hová építsen, rakjon?

Hétvégén a jatszótéren simán kergetem, focizok vele, vagy a kertben együtt matatunk, akármit.

Nem.vagyok lusta, csak ugye napi 8-10 óra munka+háztartás+éjszaka még mindig 4szeri kelés+visszaltatas után este már nem igazán van kedvem aktívkodni.

A nagymamái meg 60+osak, a nyugisabb jatékokat kedvelik a kanapén ülve.