Miért van az, hogy a barátaim, rokonaim furcsának találják azt, hogy hogyan viszonyulok a terhes nőkhöz, édesanyákhoz és babákhoz már ilyen fiatalon?
A családi és baráti körömben kicsit furcsának (nem rossz értelemben) tartják azt, hogy milyen érzéseim vannak a terhességgel és a babákkal kapcsolatban.
Bár még csak 18 éves vagyok, és még párkapcsolatom sem volt, tehát terhes se voltam soha, egyszerűen imádom a babákat, és olyan jó érzéssel tölt el az, amikor olyan videókat nézek, vagy beszámolókat hallgatok, hogy milyen a terhesség, milyen érzés a szülés és az, amikor először meglátják a kis csöppséget. Nem is igazán tudom leírni, hogy mit is gondolok és érzek ilyenkor, talán az anyákra való büszkeség, felnézés és tisztelet keveréke.
Talán közrejátszik az is, hogy 2 kistesómmal nagyon sokat voltam baba korukban is.( 10 és 13 éves voltam, amikor megszülettek, tehát azért már tudtam segíteni anyáéknak)
Az baj, hogy így érzek? Hogy az egyik, ha nem a legnagyobb vágyam az, hogy a sok fájdalom, küzdelem, nehézség ellenére személyesen is átélhessem ezt a hatalmas csodát?
Mostanában divat utálni a babákat.
Nyilván örülnek, hogy te normális vagy.
1 én egyáltalán nem úgy látom, hogy divat lenne utalni a babákat. Inkább egyre többen gondolják úgy, hogy nem valók szülőnek, ezért inkább nem vállalnak gyereket.
2 egyáltalán nem célom az, hogy engem dícsérjenek. Engem tényleg érdekel, hogy mások is vannak így, hogy ez jó e.
Én is úgy gondolom, hogy alapvetően természetes kéne, hogy legyen az emberek számára, hogy gyermekre vágynak, csak az nem mindegy, hogy hány évesen. Ezt sem tudom, hogy nem vagyok e túl fiatal ilyen komoly gondolatokhoz.
Az, hogy szereted a babákat meg majd egyszer szeretnél az normális. Én pl már egész kiskoromtól tudtam, hogy én egyszer anya akarok majd lenni. Pedig nem nagyon volt körülöttem kisbaba (talán épp ezért? Ki tudja). Olyan szakmát is választottam, ami ide kapcsolódik (csecsemő és gyermekápolás). amikor megvt minden akkor lett is gyerekem. Szóval nekem ez egyáltalán nem furcsa.
De: nyilván nem most akarsz babát, de azért leírom. Nem ennyire "rózsaszín" a terhesség és a szülés, sem a kisbabás időszak. Kívülről (hiába a testvéreid) teljesen más. A születés pillanatában sem mindenki érzi azt a hűha csodát amikor meglája, ami teljesen normális. Van akinek idő kell ehez. Ne táplálj magadban túl nagy elvárásokat ezzel kapcsolatban, hogy majd akkor milyen csodás lesz, mert lehet pont te leszel az, akinek napok kellenek, hogy elkezd azt érezni, hogy mennyire csodás. Vannak akik szeretik, ellátják, nem erről van szó, de a wow az napokkal, esetleg hetekkel később jön. Akkor nagyon nehéz lesz elfogadni, hogy nem úgy alakul, mint képzelted.
7 először is, tudod, kit nevezz cicukának.
Másodszor. Nem képzelek nagyon sokat magamról.
Harmadszor, egy szóval sem írtam, hogy annyira túl érett lennék, de azért a "tipik, átlag" kamasz gondolatokhoz képest ez igenis érettebb.
Végül, de nem utolsó sorban nem válaszoltál a kérdésemre. "cicuka" az érettségi után sem tudod, hogy ha kérdeznek valamit, akkor arra válaszolj és ne tök más dolgot mondj?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!