Egy hónapja katasztrófa az éjszaka a 9hónapos lányommal. Valakinek valami ötlete esetleg?

Kicsit off, de érdemes átgondolni:

Épp most olvasom anyukám naplóját, amit 1-2 éves korom között vezetett minden nap. Ugyanez az elv: minél többet legyen el egyedül a gyerek, már csak akkor kell vele foglalkozni ha ordít, és játsszon el magában. Elméletileg semmi traumatikus.

Ezeket olvasva viszont gyönyörűen kirajzolódik, hogy hol gyökereznek bizonyos elakadásaim, amik a felnőtt életemben jelen vannak. Lehet hozni ellenpéldát, hogy de engem is ordítani hagytak mégis normális ember lettem. Én se vagyok pszichopata, de érzem, hogy vannak elakadásaim, amik idáig visszavezethetők. Illetve nagyon sokan nem is foglalkoznak annyira magukkal, hogy a mostani életükben fellépő nehézségnek rálássanak a gyökerére, így könnyen mondják, hogy rájuk nem hatott.

Jelen kérdésnél egy 9 hónapos (!) gyerekről van szó, aki épp annyit élt a külvilágban, mint az anyja méhében, és olyan elvárásokat dobálnak itt egyesek, ami még egy 2-3 éves idegrendszeri fejlettségéhez is sok. Érdemes lenne utánanézni, hogy gyermek fejlődéslélektan szempontjából milyen stációk vannak és mi a reálisan elvárható és adható és mi az amibe csak bele erőszakolni lehet a gyereket és vérmérséklettől függően jelez rá.

Szia szerintem.most van a növekedési ugrásban plusz abetegség.kisfiam ugyan ez volt idő kell neki..

Ha meggyógyult jól faraszd le játekkal estefelé kaja fürdés alvás.