Babát tervezünk és azon gondolkodtam, vajon másoknál ez hogy volt? Mikor érzi az ember, hogy készen áll?

Mi már a kapcsolatunk elején nem értettünk egyet a témában a férjemmel, de nem árultam zsákba macskát, tudta, hogy én nem szeretnék gyereket. A férjemet ez nem tántorította el, eltettük a fiókba a kérdést, időnként előkerült, még mindig nem értettünk egyet… Teltek múltak az évek, házasodtunk, a kapcsolatunk még mindig stabil volt 9 év után is. Mivel mindketten “öregszünk”, megint előkerült a téma, és most racionális érvek alapján úgy döntöttem, hogy vágjunk bele. Sokat segített, hogy a férjem sose zsarolt vele, csak mindig elmondta, hogy ő szeretne. De nem éreztem azt, hogy ha nem lesz, akkor elhagyna. Sokszor olvasom ezt, hogy ha nem ért egyet ebben a pár az válóok, de a mi esetünk a példa, hogy nem biztos. Nyilván ez azért sok minden függvénye, a mi kapcsolatunk minden téren működik.

Én még mindig bizonytalan vagyok abban, hogy készen állok-e rá vagy hogy erre lehet-e készen állni, de már a babánkkal a hasamban, próbálok felnőni a feladathoz.

A többi idegen kisgyerek sose érdekelt különösebben, most hogy terhes vagyok, figyelem jobban őket. Néhány aranyosan, kedvesen viselkedő gyereknek szoktam mosolyogni vagy integetni. De nem gondolom hogy ebből leszűrhető lenne, hogy a sajátodra készen állsz-e.

Nálunk én bizonytalankodtam sokáig. A férjemmel 6 éve együtt voltunk, ő már évek óta szeretett volna babát, anyagiak is megvoltak hozzá. Nekem volt mindig valami kifogásom, először, hogy megszerzem munka mellett a diplomát, aztán az, hogy na még egy mesterszak, és majd utána. Igazából nem éreztem magam késznek (ekkor 25 voltam, férjem 30).

Az esetemben az fordította át a dolgot, hogy elkezdett teljesen kimaradni a menstruációm. Elmentem nőgyógyászhoz, aki rám ijesztett, hogy ez pcos, és hogy nehezen fog sikerülni a baba, ő személy szerint ezzel a betegséggel 7 éve próbálkozik teherbe esni. Na ekkor beparáztam (korábban mindig rendben volt a ciklusom, nem gondoltam, hogy valaha ilyen bajom lesz). Haza mentem, mondtam a férjemnek, hogy akkor mától nem védekezünk, aztán majd meglátjuk, és elkezdtem pcos-re való vitaminokat szedni. Fél év múlva teherbe estem. Hogy valóban pcos-em volt (van), vagy más külső tényező zavart be akkor a ciklusomba, azt nem tudom, majd baba után csinálok megint hormon vérvizsgálatot. Az biztos, hogy ha ezzel nem ijeszt rám az orvos, akkor még hallgattam volna, ki tudja meddig.

Most 12 hetes vagyok, és nagyon örülök a terhességnek. Pedig korábban nagy bulis voltam, jöttem-mentem, cigiztem, piáltam. Ezek miatt is féltem feladni a korábbi életemet. Nekem ezért eleinte egy identitás válság is volt a terhesség, hogy nem vagyok többé "bulis csaj" mi marad akkor helyette? De nagyjából lerendeztem ezt magamban. Most csak az a fontos, hogy a baba jól legyen, olyan nyugalmat és boldogságot adott nekem ez az egész, amit soha nem hittem volna, és ez kárpótol a lemondásokért.

Szóval a lényeg, hogy nálam pl egy külső tényező döntött végül, nem saját megérzés. Én szerintem még évekig hallgattam volna. De most már örülök, hogy így alakult.

Azzal vitatkoznék, hogy akkor készen állsz, ha már nem a kutyákat (macskakat, ect) nézed meg az utcán, hanem a gyerekeket, gugyogsz, stb. Nekem sosem lagyult el a szívem más gyerekekre, illetve, mikor már tervben volt, valóban máshogy néztem rájuk, de nem úgy, hogy oda meg vissza lennék, hanem csak megállapítottam, h most már én is megértem rá. Más gyereke idegesítő,(max akkor nem ha csendben mosolyog, de még akkor sem olvadok el) az enyémek meg különlegesek, érdekesek, egyediek, ritkán idegesitenek. Ezzel nem azt írom, az enyémek mások, jobbak stb. általában, mert nekem igen, másnak meg ugyanúgy az ő gyereke egyedi, az enyém idegesítő. Ezzel csak azt akarom mondani, h attól, meg h nem lagyul el okvetlen az ember más gyereke látványától, megerhet az anyaságra. Húgom pl minden kisbabáért akit meglat, odáig van, de h saját legyen, azt mondja, nem, mert non stop azért nem bírná elviselni (23 éves, nincs normális kapcsolata sem, persze hogy ez még változhat, és valszeg változni is fog. )

Ezzel csak azt akartam mondani, h nem vagyunk egyformák. :)