Teljesen tanácstalan vagyok. A kisbabám jövője mindennél fontosabb. Jól döntöttem?

Hát én vagyok az elhanyagolt feleség, anyuka. :) Aki egy kérdésre válaszolva írtam le, hogy tönkrement a házasságom. Köszönöm az utolsónak, teljesen igazad van, sajnos az én férjem is ezen apukák táborába tartozik, akik csak akarják a babát, aztán leszarják. :( Már 2 éve nyaggatott, hogy legyen kisbabánk(27 vagyok). Én még vártam volna, mert épp csak el kezdtem dolgozni a fősuli után, még szerettem volna több bért kapni, hogy határozatlan szerződésem legyen, dehát engedtem neki, szerettük egymást nagyon. Beindítottunk egy pizzériát is, gondoltuk, jó lesz, majd alakulunk. Ő rendőr. Mindig kedveskedett, szórakozni jártunk, vacsorázgatni, moziba... Minden megvolt, ami egy boldog házassághoz szükséges, csinosítgattuk, átépítettük a házat, amit vettük. Mikor terhes lettem már kezdődtek a bajok. Kb 4-5 hós lehettem, amikor már kezdett hanyagolni és a haverok nem maradhattak ki egy hétvégén sem. Akkor én már nem kívánkoztam hangos szórakozóhelyekre este, főleg egy reggeltől délután fél 5-ig tartó irodai munka után még este a pizzériába besegíteni és még 11-kor bulizni?! Végül veszélyeztetett terhes is lettem 6 hósan már otthon kellett pihengetnem a picire vigyázni nagyon, így akkor már végképp nem mentem sehova. Még vásárolgatni se nagyon engedett a férjem, mondván pihennem kell. Csak mindig egyedül pihengetni... Sokat sírtam, szomorú voltam, de a babómmal este az ágyikóban mindig beszélgettem, ő meg visszarugdosott. :) Sziveszterkor is bulizott nélkülem én hiába vártam hogy majd hazajön és megölelget éjfélkor nagy pocakkal, bármikor szülhettem volna, az utolsó hónapban voltam. Megszületett a csöppség, apás szülés volt és programozott, mert nyitva voltam már 2 hete, beindították. Az első hónapok fárasztóak voltak neki is nekem is, anyukám sokat segített, nem tudtam menni 2 hónapig, annyira szétrepedtem. Gyönyörű kicsi babócám kiegyensúlyozott, nyugodt, mosolygós baba. Olyan 4-5 hós korára kezdett nagyon elmaradozni, jöttek a viták, nem csinált otthon semmit, csak feküdt, néha babázott, de inkább csavargott. Engem be akart zárni a 4 fal közé a kicsivel. Dolgozott, aztán a pizzi, sok volt neki is, de a pizzibe direkt vettünk fel alkalmazottat, hogy ne kelljen mindig ott lennie. Nyáron folyamatosan bulik voltak, volt hogy csak 2-3 kiscsaj üdítőzött, ő meg nem zárt be csak hajnal 2-kor. Átvert, elment discóba, mindent nyitva hagyott, még a zene is ment, hogy azt higgyem ott van. Nem szeretkeztünk szinte sose, mikoris tudtunk volna, hajnalban, amikor általában pia szagú volt?! Mindenben magamra számíthattam, a baba körül, még fürödni wc-ni is vele tudtam csak, mert egyedül sirdogált mindig. Biztos érezte a feszültséget. Meguntam a hazugságokat, a nemtörödömségét és pár napra hazajöttem a szüleimhez a bébivel. Hagyott elmenni, nem tartott vissza. Végül eljött értünk, egy darabig minta házasság volt, aztán megint elromlott minden. Ő nem akar tenni értünk semmit, nem akar változtatni. Úgy gondolja minden tökéletes. Így hát ismét anyukáméknál vagyunk, már másfél hete és ő 2-3-szor jött át fél órára a lányához....

Mondtam váljunk el, mert ez a kicsinek nem jó, állandó vita, mindig bántjuk egymást. Azt mondta jó.Most itt tartunk.

Mit gondoltok? Próbáltam már rengetegszer beszélni vele, de nem lehet. Többet nem puncsolok, semmibe vesz. Én már sokmindent nyeltem tűrtem, nem könyörgök, ha ő nem áll elém, vége lesz.