3hós babának lehet adni bébiételt ami 4 hónapos kórtol ajánlott? Minden véleményre kiváncsi lennék
Lehet. Mindent lehet. Zabkását is lehet neki adni tehéntejjel, semmilyen törvény nem tiltja. Csak az a kérdés, hogy érdemes-e, helyes-e?
A WHO szerint 6 napos korig kizárólag anyatejet, ennek hiányában tápszert adjunk a piciknek. Almát ehet még épp eleget életében.
Egy kis adalék:
"Akkoriban a szoptatós dajkákat felváltotta a mesterséges táplálás, a kisbabák zabkásalevesbe áztatott kenyeret és gabonapelyhet kaptak kanállal. Ebben az idõben az árvaházakban a halálozási arány elérte a 100 százalékot."
Semmiképpen ne adj neki semmit csak anytejet/tápszert. Én Belefutopttam ebba aadologba, fiamat elkezdtem 3 hósan hozzátáplálni, lett egy jó kis ekcémája, végül meg 21 hónapig cicizett.
Teljesen felsleges, a bélrendszerük egyszerűen nem érett rá.
Ebből tanulva lányom 6 hónapig semmi máást nem kapott, csak anyetejet, most 1,5 , még ciczik és nem ekcémás.
előző
Minimum 4-6 hónapos koráig anyatejjel kell táplálni a csecsemőt. Ezzel szemben már nagyon sokan az első időszakban szilárd táplálékkal egészítik ki az anyatejet, pedig nem minden esetben hasznos a baba számára.
Szinte már elcsépelten hangzik, de a csecsemők számára a legfontosabb táplálék az anyatej. Hiszen tartalmaz minden olyan fontos tápanyagot, vitamint, ásványi anyagot, ami a baba számára szükséges. Mégis a csecsemők nagy részét nem szoptatják megfelelő ideig min. 4-6 hónapig, amennyi fontos lenne számukra.
Az utóbbi években ugyan növekedett Magyarországon a szoptatott csecsemők aránya, mégsem mondható eredményes növekedésnek. Még mindig nagyon sok az olyan csecsemő (50%), aki hat hónapos korában már nem kap anyatejet. Hamarabb kezdődik el a hozzátáplálás és az elválasztás. Nagyon sokan nincsenek tisztában vele, hogy a korábban kezdett szilárd táplálék nem hasznos a baba számára. Ha lehetőségünk van rá, akkor minél hosszabb ideig szoptassuk csemeténket.
Korai hozzátáplálás hátránya
A babáknak 4-6 hónapos korukig „nyitott” a bélrendszere. A vékonybél sejtjei közötti réseken teljes makromolekulák is átjutnak, többek között teljes fehérjék és patogének, és ezek közvetlenül a véráramba kerülnek. Ez nagy hasznára van a szoptatott csecsemőnek, mert lehetővé teszi, hogy az anyatejben lévő hasznos antitestek sokkal közvetlenebbül jussanak a baba véráramába, de ez azt is jelenti, hogy más ételek nagy fehérjemolekulái és betegségeket okozó patogének is könnyedén átjutnak. A csecsemő szervezete ezeket az antitesteket a hatodik hónap környé kén kezdi termelni, és erre az időre már be kell fejeződnie a záródásnak.
Miért nem kell sietni a hozzátáplálást, mert:
•nagyobb védelmet ad a betegségek ellen,
•a késleltetés időt ad a csecsemő emésztőrendszerének a megérésre,
•csökkenti az ételallergia veszélyét,
•segít megóvni a csecsemőt a vashiányos vérszegénységtől,
•megóvja a csecsemőt a későbbi elhízástól,
•segít az anyának fenntartani a tejtermelést.
Előző vagyok:
Számomra a gyümölcs egy abszolút reális megoldás volt. Jobb mint ha hashajtóval tömtük volna a gyereket.
Persze, hogy lehet adni, csak ahogy rá is van írva: NEM AJÁNLOTT.
Töltött káposztát is lehet adni neki összeturmixolva. Esetleg sörrel. Lehetni lehet. De kell? Szabad, Ajánlott? NEM.
Ennyi.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!