Leszoktatás a tv-ről?
Figyelt kérdés
Örökbefogadtunk egy 13 hónapos kisfiút, aki nevelőszülőknél nevelkedett születése óta. Nagy szeretetben nevelkedett és nagyon okos, nagyon sok mindent megért, amit mondunk neki, nagyon szépen eljátszik a játékokkal egyedül is és velünk is, viszont a nevelőszülőnél mindig ment a tv egész nap, főleg gyerekdalok, több gyereket is neveltek, a nagyobbakat nyilván jobban lekötötte. Mi nem szeretnénk, hogy tv-t nézzen még, de azt vettük észre, hogy sokszor mutat a tv-re, és van egy rossz szokása, hogy csak úgy eszik, ha közben mesét néz, azt mondta a nevelőszülője, hogy nagyon rossz evő volt, csak azóta eszik jól, mióta mesét néz közben. Mi nem szeretnénk azt, hogy az evést összekösse a mese nézéssel, de mese nélkül pár kanál után nem akar enni, elfordítja a fejét, szorítja a száját, hisztizik, hogy nem akar enni, kipróbáltuk, hogy kapcsoltunk mesét és szépen evett utána. Mit tegyünk? Hogy tudnánk leszoktatni a mesékről, hogy anélkül is egyen?2022. máj. 17. 22:43
21/25 anonim válasza:
Hajrá, ilyenkor még könnyebb szerintem átszoktatni. Örülök, hogy jó napotok volt.
22/25 anonim válasza:
Ügyesek vagytok, csak így tovább
23/25 anonim válasza:
Kerdezo, latod, persze, par nap es megszokja. Rajtad mulik.
24/25 A kérdező kommentje:
Igen, szerencsére ilyenkor még nagyon jól alkalmazkodnak, tényleg pár nap alatt megszokja, hogy nincs mese egész nap, meg evés közben sem. Nagyon örülünk 😊
2022. máj. 19. 13:53
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!