Kisfiam napirendjét szeretném valahogy megváltoztatni!??
Sziasztok! A kisfiam napirendjében szeretnék egy változtatást csinálni, persze emberi, nem drasztikus módon. Csak kíváncsi lennék rá, ti mit, hogyan változtatnátok a helyzetemben!
Tehát 1 éves múlt 1 hete a kisfiam. A napirendünk nagyjából így néz ki: (+-1óra)
7-8 kelés (ő sosem éhes egyből)
9-10 reggeli
11-12 alvás kb 1-1,5 óra hossza
13-14 ebéd
16-17 alvás 1,5-2 óra
18-19 vacsi
20 fürdés, utána tápszer
És ezután, SEHOGY sem alszik el 23-nál hamarabb. Persze, mivel 18kor kel a 2. alvásból.
Azt látom rajta, hogy ő még igényli a délelőtti alvást, állandóan álmos már 11-12 között.
A "gond" azzal lenne, hogy pár hónapja a férjem, 3:30kor kel munkába. Sajnos nincs külön szoba, esetleg a konyhába tudna kimenni tőlünk egy matracra aludni, hogy jobban kipihenje magát, ÉS persze, nekem is jobb lenne, ha nem éjfél után tudnék elaludni. Mert rendszerint mikor elaludt a gyerek, én gyorsan fürdök,még összepakolok, elmosogatok stb. Tehát valahogyan el szeretném érni, hogy a kisfiam egyszer aludjon egy nap, a legideálisabb ebéd után lenne egy hosszú alvás, aztán miután felébredt, annyira kifárassza magát, hogy kb 9kor már tudjam altatni. Jön a nyár is, pont abban az időben fog aludni, mikor majd a hőségtől ki lehetne menni picit. Általában 4től 6-ig alszik délután. De volt már olyan is, hogy nem altattam el délután, gondoltam meddig bírja, de muszáj voltam 6! órakkor elaltatni és 7kor felkelteni, mert nem bírná ki estig, ha pedig 8kor elaludna, ugye éjszaka egy huzamba 9-10 órát alszik, már reggel 5kor kukorékolna nekem.
Remélem megértitek a "problémámat" és tudtok érdemben valamit tanácsolni nekünk. Persze én megértem, hogy figyelni kell az igényeit, hogy mikor érzi úgy, hogy elég az egy alvás, nem akarom én valami drasztikus módon ezt megváltoztatni benne, csak valahogy rávinni erre az egészre. Remélem valamit tudtok nekem tanácsolni! Előre is köszönöm!
Én azt csináltam, hogy nem tízóraiztattam, hanem korán megebédeltettem (akár már 11-kor) és utána tettem le aludni dél körül. Akkor hagytam aludni 2- max 3 órát. Uzsonna bőségesen, vacsora, és este 10-kor elaludt.
De ha ez így neki nem tetszik, nyűgös lesz, nem tud előbb enni, mert a pocija így állt be, akkor csak türelmesen várni tudtok.
Köszönöm szépen a válaszokat! Nem tudom, a mai nap valami álomkór lehet :D
El kellett intéznem reggel valamit, így a délelőtti alvása 12kor kezdődött, 1-ig. Majd ebédelt, de már 4 órakkor megint dörzsölte a szemét, nyűgösködött, így most 4-től alszik, már fél 6! Tehát lehet el sem kezdem ezt az egészet inkább, nem tudom hogy viselné, mert úgy tűnik még szüksége van a 2 alvásra.. nem tudom mi lenne a jobb :(.
3 napig nyűgös volt stb de én kivettem a késő délutáni alvást.
Egyébként ha leteszed 6-kor annyi lesz, hogy hamarabb kel.
6:30-7 köztre álltak be nekem, ideális volt, hogy ovira nem kellett ezen sakkoznom..bárhova odaérünk reggel.
Így lesz “reggeli”
Emberi időben az avása előtt ebéd.
És nem 11-kor alszik el..
Nálunk is ez ment 1 éves kora körül, hamarosan át fog térni a napi egy alvásra. Én is 12 körül teszem le kb 3ig alszik. Az átállás nekünk is ilyen volt, írtam ki kérdést is róla anno:)
Kitartás
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!