Mennyi idős koráig aludt veletek a gyerkőc?
Egyszer 2 napot,mert beteg volt.
Másik szobába 1 év 4 hónapos korban került,mert addigra kezdett el érdemben átaludni teljes éjszakákat.Addig nem volt kedvem mászkálni éjszaka olyan messzire akár 5 percenként ha rosszabbul aludt egy-egy nap.
3 éves és még most is velünk alszik. Rengetegszer kel éjjel, és semmi kedvem a másik szobából átrohangálni miközben 4kor kelek és megyek dolgozni.
Nem öröm, jobb lenne külön szobában, de amíg ilyen rossz alvó addig ebben a formában én is többet pihenek.
10 hetes koráig aludtunk a férjemmel a kisfiunk szobájában kinyitható kanapén, onnantól visszaköltöztünk a szülői hálószobába.
5ös! Van bébimonitor, meg fülünk. Nem egy palotában lakunk, hogy ne hallanánk meg, ha van valami.
3 éves lesz.
1 éves koráig csak köztünk aludt, vagy 5-6x kelt éjjel. Így volt jó.
Most elalszik köztünk, átteszem az ágyába, de éjjel ha megriad jön vissza közénk.
Két hónapos koráig aludt velem egy ágyban amíg még kelt este szopni. Aztán már aludt 6-7 órát egyben így átraktam a kiságyba ami a nagy ágy mellett volt. Majd 4 hónapos koráig aludt velünk egy szobában. Akkor kezdte átaludni az éjszakákat (este 8-tól reggel 6-7ig). Megkapta a mi szobánkat mi meg átköltöztünk egy másikba.
5-ös: feltalálták a bebiőrt, így lehet mindent hallani/látni, hogy mi történik a gyerekszobában, úgyhogy nem kell rohangálni, ha nem szükséges.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!