Mikor éreztétek azt hogy vissza kaptátok az életeteket?

Kb 2,5 hónapos volt a lányom mikortól tudunk programokat csinálni. Együtt, vele. Olyannyira hozzászokott, hogy 7hónapos volt, mikor az ökocentrumban végignéztük a kisfilmet (ő ugyan átcicizte a felét, a másik felében meg ült az ölembe csendben és játszott a rágókájával)

Most 11hónapos imád kirándulni. Felrakom hurciba és nézelődik. Most, hogy esett a hó, egy egész napot jártuk az erdőt:D

A baba előtt mi is mindig utaztunk.

Én sokat voltam a barátnőimmel. Koncertekre jártunk, kirándulni, bulizni.

Tudtam hogy gyerek mellett az elején minden offon lesz...

Azt viszont nem gondoltam, hogy a bezártságtól majd be is csavarodom.

Jött egy jó kis szülés utáni depi is, frontint szedtem

Most 4 hónapos a kisfiam. Azt érzem most kezdem vissza kapni az életem.

Már nagyon kezelhető a kisfiam. Sok időm van magamra is. Voltunk már vele kirándulni és az állatkertben is.

Illetve a párommal megbeszéltuk hogy 2 havonta kimenője van neki és nekem is.

Halistennek szuper apuka, bármikor megeteti, pelenkázza stb úgyhogy azt hiszem most van az hogy kezdem újra élvezni az életem.

29/N

Több ilyen pillanat volt.

Mikor átaludták az éjszakát.

Mikor megálltak a lábukon, és nem kellett őket végig kézben fogni, ha mentünk valahova.

Mikor a mamánál aludtak.

Mikor oviba mentek.

Mikor egyedül elmentek az iskolába reggel.

Még várom azt, amikor egyedül felkészülnek a témazáróra, és amikor elköltöznek. :D

Nem kertelek, az első 3 hónapot én brutálisan éltem meg. Némi depi nálam is befigyelt főleg a hektikus alvás, vagy inkább nem alvás miatt... Volt, hogy együtt zokogva vártuk haza a férjem, mert persze ha én nem vagyok nyugodt a kislányunkat sem tudom megnyugtatni, szóval néha beindult az ördögi kör. A férjem kezében 10 perc alatt csend lett.

Nekem az segített, hogy este mindig apás idő volt, a férjem alig várta, hogy hazaérjen és babázhasson, én meg alig vártam, hogy mással is foglalkozhassak. Kereslet-kínálat. :D

Az életünket nem kaptuk vissza, de nyilván nem is akarjuk. :) Átalakítottuk. A 3-4. hónaptól kezdtem azt érezni, hogy kialalult valamiféle rendszer és kezdhetjük úgy igazán integrálni őt a jövős-menős életünkbe. Először a kirándulás kimerült babakocsis helyekben, de szinte minden hétvégén mentünk más helyekre, más városokba. Aztán hordozóval kisebb túrákat is bevállaltunk és 5 hós korában elmentünk nyaralni is vele.

Nyilván átalakultunk, figyelünk az igényeire, de ilyen formán a régi életünket éljük, csak már hárman. Ő is alkalmazkodik hozzánk és olyan csodás észrevenni ezeket az apró jeleket, ahogy egységgé válunk!

A baráti összejövetelek változtak, az nyilván nem az ivásról, bulizásról szól momentán, de simán tartunk havonta legalább egy-egy kimenős napot, amikor egyikünk itthon babázik, másikunk meg megy a barátaival ahova akar.

Szóval a titok szerintem az, hogy a gondolkozást kell átállítani. Ugyanazt az életet élitek, csak már hárman. :) Új igények jöttek be a képbe, újra fel kell építeni az alapoktól hármótok kis életét, de TI ugyanazok vagytok és babával is lehet programozni!

Lehet nem a kocsma lesz az általános hétvégi program, vagy az 1000+ méter szintkülönbségű túrák (most mondtam valamit), de én egy vadasparknak is képes vagyok ugyanúgy örülni, mint egy teljesítménytúrának anno, mert nincs örömtelibb, mint látni ezt a kis nyitott elmét rácsodálkozni a világra. :)

6 hetes volt, mikor először tettem kendőbe és busszal bementünk a városba a párom elé. Olyan jó volt, hogy ugyanúgy tudok jönni-menni, pedig féltem előtte, hogy fogunk pl. boltba menni. De üzembiztosan aludt a kendőben 3-4 órát, gyakorlatilag első perctől a végéig.

Nagyon bejött a hurcizás, bejártuk a fél országot. Mint egy hátizsák, csak elől, és a legjobb érzés a világon, hogy a kis pofija hozzám ér és alszik. Múzeum, kiállítás, állatkert, minden volt.

3 éves örökmozgóval ugyanez baromi fárasztó, sokszor visszasírtam azt az időt.