Anyukák! Miért érzek csalódottságot?

14 hós, a mai napig nem mondja, hogy Anya, csak apa-apa-apa :D Én örülök, ha együtt vannak és rajongás van, a 2 kedvenc emberem, ráadásul én is odavagyok az apjáért, már csak természetes, hogy a lányom is rajong érte. :)

Komolyra fordítva: a gyerekek sosem tudják viszonozni teljes mértékben azt a szeretetet és törődést, amit tőlünk kapnak. De nem is kell, nem az a dolguk, és igen, ilyen szempontból az anyaság kicsit egyoldalú. De ez így van rendjén, ha nem lenne így, sose szállnának le a szoknyánk széléről.

Másrészt ez tök normális jelenség, egész nap nincs apával, megőrül, ha végre vele lehet. Teljesen érthető. Ettől még a köztetek lévő kapcsolat nem sérül, a férjed nem a vetélytársad, hanem a társad, valójában a gyermek minden örömében ér osztozni. :) Szeresd őket, és tényleg ne a gyerekkel töltsd meg a szeretettankodat, ő nem arra van. Arra ott van apa ;)

Mostanában valami hasonlón filóztam, búslakodtam, de én a férjemmel együtt. Kislanyunk szintén 17 hónapos, huncut, nagydumás jófej baba. De egyáltalán nem bújós, nehezen is viseli. Senkivel. Előfordul, hogy csíp, mar, húzza a hajam.

Konklúzió: a gyereknevelés totális önzetlenséget igényel, semmit nem várhatok cserébe( na csak egy puszit adj) Majd ha ő esetleg úgy gondolja. Mióta ezt megfogalmaztam magamnak meg a férjemnek, jobban viseljük. 😄

Majd csak beérik a szeretetünk. Egy totyogó a saját univerzuma középpontja, nem ismeri az empátiát. Majd idővel. Én is ebben reménykedek.

De ők nem értik mi az a puszi és hogy miért adod xD

Jól esik,de nem gondolja hogy azt neki viszonoznia kellene.Az ölelést se,mert nem is tudja miért öleled meg,konkrétan magát az ölelést sem érti csak egy interakció amit elvársz tőle.

Nem tudják azt sem,hogy mi az hogy szeretni.Kifejezni sem tudják,ha épp szeretetet éreznek,vagy boldogságot.Mosolyognak,vigyorognak,nevetnek,és amikor már később érteni fogják,hogy ezzel az érzéssel kell társítani az ölelést és a puszit majd akkor fogják ők is osztani :)

Mindenkiben felmerülnek a tieidhez hasonló kérdések,aggodalmak,aztán nekünk is idővel valaki felnyitja a szemünket és elmondja,hogy nincs baj.Vagy utólag magunktól rájövünk,hogy mi miért volt.:)

Te is leszel így,aztán majd boldogan veregeted vállon a másik anyukát,hogy sebaj,lesz ez még így se! :D

Én évekig dolgoztam állatokkal (!) mielőtt megszületett a fiam,nála jöttem rá,hogy amúgy amit én alap dolognak tartottam és amit elvártam állattól-gyerektől egyaránt az egyáltalán nem alap viselkedés,hanem tanult.

Mindent meg kell tanulnunk kifejezni,és tulajdonképpen az érzelmeink is tanult érzelmek,egymástól ismerjük meg ezeket a dolgokat.

Az érzelmi intelligencia egyébként fejleszthető,de már nagyon kicsi kortól magától is tanulják a gyerekek,lesik el tőlünk hogy mire mi a reakciónk és később ugyan úgy alkalmazni fogják ezeket a tanult viselkedési formákat.:)

Ezért is van bajban aki például csak lecseszi mindig a gyerekét a kiságyba sírni.Alacsony lesz a gyermek EQ-ja és hiába várja később az együttérző,kedveskedő,előzékeny gyereket,nem fogja ismerni mi az.Mert magának a szülőnek is alacsony érzelmi intelligenciája van és nincs miből fejlődnie,rossz a környezete hozzá.Oviban/suliban esetleg jó közösségben ez javul.

Nálatok magas lesz a gyermek érzelmi intelligenciája,már csak miattad is.Kicsit érzékenynek tűnsz (nem sértés! Tényleg..) így meg fog tanulni érzékeny emberek között (főleg apukától) megfelelő reakciót adni,kedvesnek és megértőnek lenni..

Teljesen normális életkori sajátosság.

Amellett az apa azért érdekesebb sokszor, mert Te vagy az aki nap minden percében stabilan a rendelkezésére állsz. Apa meg csak jön megy, megy a móka kacagás,mindig vidám.

Te viszont mindig ott vagy.