A fejemre fog nőni idővel a 9 hónaposom?

Annyira ismerős, amit írsz. :) Én is egy engedékeny, lelkizős típus vagyok, a kisfiam meg nagyon erős akaratú. Ráadásul kamaszodik, 11 éves, képzelheted. De így talán visszanézve a kisebb korára tudok neked pár tippet adni, tapasztalatot megosztani, de azt gyorsan hozzáteszem, hogy én is rengeteget hibáztam és hibázom a mai napig, szóval a bölcsek köve azért nincs nálam.

Én bizonyos dolgokat nagyon hamar elengedtem. A kereteket tartottuk, tehát a napirend kb. adott volt, és volt néhány, tényleg kevés dolog, amiből nem engedtem, például sose hagytam, hogy szaladgálva egyen. De ez tényleg csak egy-két, számomra kiemelten fontos dologra korlátozódott.

Egyébként nagyon hamar feladtam azt, hogy mindenben irányítani próbáljam. Másfél évesen fel akar menni a mászóka tetejére? Menjen, csak. Soha nem esett le, viszont extrém jó mozgású lett. Nem akar délután aludni? Legalább este annál hamarabb le tudom tenni (jó, az azért idő volt, mire ezt így elfogadtam, de jól hangzik. :)) Nem akar sapkát venni? Maximum fázni fog (ehhez meg az kellett, hogy pár évig egy olyan külföldi országban éljünk, ahol a mi ízlésünkhöz képest rettenetesen alulöltöztetik a gyerekeket, úgyhogy én erre kevésbé vagyok érzékeny.)

Arra is rá kellett jönnöm, hogy ezeknél a gyerekeknél sokkal hatékonyabb a szoros érzelmi kapcsolat kiépítése, mint a keménykedés. Parancsolgathatok neki akárhogy, kiröhög, de ha elmegyek vele sétálni, és beszélgetünk, utána kenyérre lehet kenni, és bármit megtesz, amire kérem. Szerintem ezen a téren te jó úton haladsz.

Úgy tűnik, a módszer bejött. Oviban, alsó tagozatban semmi gond nem volt vele, minden pedagógus imádta. Attól, hogy itthon érvényesülhetett az akarata, még gyönyörűen volt képes alkalmazkodni az intézményi szabályokhoz. Már felsős, az erőfitogtató tanárokkal meggyűlik a baja (szemtelenség stb.), de akit hitelesnek lát, és nem legyőzni akarja, hanem együttműködni vele, azzal nagyon jó a kapcsolata.

Szóval azt javaslom, hogy ha nem vagy egy irányító típus, gondold végig, hogy mik azok a szabályok, amik neked tényleg fontosak, és mik azok, amikből nyugodtan lehet engedni, nem dől össze a világ. Ettől függetlenül ezer százalék, hogy lesznek harcaitok, és nagyobb korában a te gyereked is fog olyan viselkedést produkálni, amit ma még elborzadva nézel, és azt mondod, na ilyet a tied biztos nem... De, a tied is, ez egy ilyen műfaj.

Szerintem nem is az a dolog nyitja, hogy "elnyomod", avagy letörd a szarvait. Egyszerűen csak ahogy mondták már, fel kell állítani a szabályrendszert és ennek megalapozása pontosan most kell, hogy megtörténjen. Lehet, hogy a gyengébb lelkületű babával megy "erővel", határozottsággal, egy akaratosabbnál kevésbé. Nem vagyunk egyformák, ők sem egyformák. Tök jó tanács, hogy nála majd valószínű ésszel kell próbálkozni, másik oldalról megközelíteni a dolgot akkor is, amikor toporzékolnál.

Feszegeti a határokat és ismerkedik az érzelmekkel. Ne vedd ezt magadra, tarts ki a szabályok mellett, illetve engedj azokon, amik nagyon nem mennek. Én pl. mindig is rossz délutáni alvó voltam. Utáltam, hogy kényszerítenek rá, hogy aludnom kell és amikor már éppen sikerült elszenderedni, akkor ébresztettek. Nyúzottan, jellemzően hányingerrel keltem és már tették elém az uzsit. Hát köszi. Az oviban már mindig panaszkodtak rám emiatt. Nem alszom, nem uzsizok. Bakker lehet, hogy 100-ból 80 gyereknek bejön ez az életritmus, de a másik 20-at nem feltétlenül kell ebbe belekényszeríteni. Anyu nem igazán tudott mit kezdeni a helyzettel, hiszen ezt ő már régen felismerte, ezért mindig csak letett és max nem aludtam el. Csendben elvoltam magamban.

Az én babám egyelőre úgy tűnik pont ugyanilyen lesz. :D Erőltetjük az alvást/pihenést, de többnyire nem megy, úgyhogy igyekszem lazán kezelni.