Anyukák! Nektek amikor elfogy a türelmeteket, vagy csak egyszerűen elfáradtok a gyerek mellett.. Olyankor mit csináltok?

Attól függ:

- ha még bírok gondolkodni és opció, akkor rábízom az apjára és elmegyek (másik szobába vagy sétálni, ha van lendületem)

- ha már nem bírok gondolkodni, akkor kiabálok

Tudatosan figyelem magam (erre csak 2 év hullámvasút után éreztem rá), és előre szólok a környezetemnek, ha már fogy a türelmem, ilyenkor jobban figyelnek (ha épp normálisak) és akkor nem jutunk el idáig.

Sokat segít, ha zenét hallgatok, nekem az csökkenti a stresszérzetemet.

Ezenkívül igyekszem rendesen aludni este, mert ha nem alszom eleget, a másnap nagyon rossz tud lenni.

Egyébként volt olyan is, hogy bezárkóztam a gyerekkel a gyerekszobába, minden el volt zárva, bababiztos volt, és fogtam és elaludtam a szőnyeg közepén, ő meg "körbejátszott" engem. Ez még akkor volt, amikor totyogós volt és nem aludtam éjszakánként. Van amikor muszáj volt, mert majd' összeestem.

Én valamelyik nap 3 éves ikrek mellet elszámoltam 10-ig, és alig vártam hogy a végére érjek hogy kiabálhassak.🙆‍♀️

Én nem tudom, de aki azt mondja hogy nem kiabál/kiabált soha a gyerekkel, számomra ő vagy ufó vagy úgy gondolom hazudik. :D

Bedugom a fülem, beugrom egy kád vízbe es metált hallgatok max hangerőn.

Vagy elmegyek kocsikázni egy órát céltalanul.

Legrosszabb esetben vásárolni kezdek, de akkor már tényleg nagy gáz van 😆

Szerintem ilyenkor a legjobb lepasszolni a gyereket, ha van rá mód.

Én felhívnám anyukámat ha nincs ott a férjem, hogy kivagyoksegíts!

Ha látom, hogy egy barátnőm már kivan a gyerekétől és türelmetlen, akkor elviszem a kicsit játszani, hogy pihenhessen.

Az válik be a legjobban, ha ilyenkor el tudok menni otthonról egy kicsit fellélegezni, kiszellőztetni a fejem. Nyilván akkor, ha ilyenkor a férjemre, vagy anyukámra tudom bízni az egy éves gyermekem.

Ha ez nem megvalósítható, akkor előfordul, hogy bárhol elbőgöm magam a lakásban a feszültségtől és a kimerültségtől. Hozzáteszem, semmi eget rengető dolgot nem művel az egy éves lányom, de vannak iszonyú nehéz napjaink, amikor rémálom az etetése, altatása, pelenkázása, megnyugtatása. Ami pihent állapotban nem billentene ki, viszont születése óta, egy éve szinte minden éjszaka össze-vissza kelünk hozzá. A kialvatlanságtól alapjáraton sokkal érzékenyebb és feszültebb vagyok.

Az egy éves fiam etetése, altatása, pelenkázása rémálom. Úgy kb egész nap sírni tudnék, ráadásul a férjem engedékeny, szóval amit én nem hagyok, azt ő igen, csak ne hisztizzen a kicsi fia. Na emiatt tegnap hajnalban jól elküldtem melegebb éghajlatra, mert már besokalltam. De mintha felfogta volna, ma már próbál ő is a "játékszabályok" szerint viselkedni a gyerekkel.

Amúgy, ha napközben kiborít, akkor kimegyek a fürdőbe, megmosom hideg vízzel az arcom és kikáromkodom magam. Ha a férjem otthon van, akkor "lepasszolom" neki és egy másik helyiségben kibőgöm magam.