Hogy telt otthon az első nap a babával?
Mit csináltatok azután, hogy hazavittétek a babát? Mivel telt az első nap és éjszaka?
Az első babával
Nem tudtam szoptatni, így borzalmasan. Fejtem minden nap 8x. Szerencsére 2 hét szoptatási tanácsadóval való konzultáció után sikerült helyrehozni, amit a kórházban elrontottak (tudtom nélkül cumisüvegből tàpszerezték), azóta is 100% anyatejes.
Szóval az első estéken apa etette, én fejtem. Baba folyamatosan sírt a cici után, de be se tudta rendesen kapni. Aztán az első kemény 2 hét után beállt a rendszer. Jött a hasfájás, de szerencsére enyhén.
Minden esetre lelkileg engem megviselt az első két hét. A légzésfigyelőnk, amit 85.000-ért vettünk 3x is bejelzett, így aludni se mertem konkrétan. Pelenkára csiptethetőt vettünk, az soha nem jelzett szerencsére.
Delután 4 körül ertünk haza. Nezegettük, fotózgattunk. Családdal beszéltünk. Próbalkoztunk a szopizással, mindig kb fél percen belül elaludt a cicin, de úgy hogy nem lehetett felébreszteni( 1het után tápszert is kellett kapnia)
Letusoltam szép nyugisan, kenyelmesen, a kórház után mennyei volt. Nehezen ültem mozogtam. Olyan fáradt voltam éjszaka mikor először kelt a baba nem hallottam, férjem szolt. Masnap délelőtt jött ki a védőnő, aztán a gyerekorvos.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!