Szülők, akik korábban nem bírtátok a gyerekeket! Nem bántátok meg, hogy vállaltatok?

Őszintén ? Dehogynem bántam meg. Mindig is utáltam a gyerekeket, azt hittem a sajátom kivétel lesz. Tévedtem. A nagyszülők nevelik az ő érdekében.

Ha ilyen érzések vannak benned nehogy bevállald! Nem való mindenki anyának. És ezzel nincs semmi baj. Ha mégis annyira szeretnél gyereket lehet örökbefogadni kicsit idősebbet. Így duplán jót teszel.

Én csak azt nem értem, ha szörnyen idegesít a sírásuk, hisztijük és nagyon nagy tehernek érzel egy gyereket, akkor minek akarnál sajátot..? Nem azért mondom, én is ugyanígy érzek, na de éppen ezért eszemben sincs szülni. Nem mindenkinek való gyerek, nincs ezzel semmi gond.

Van amikor úgy érzem, hogy megbántam, aztán eszembe jut, hogy amúgy mennyire jó,hogy van. Minden nehezebb,de mégis könnyebb mióta van. Ezt úgy értem,hogyha rossz a kedvem elég egy mosoly tőle és egy ölelés és már nem is érdekel,hogy mi volt a baj. Viszont úgy fel tud húzni,mint senki más. Talán,mert nem akarom, hogy egy hisztizsák legyen. 2 és fél éves most. Dackorszakos. A legrosszabb dolog számomra a nevelésében, hogy állandóan beteg. Immunhiányos. Ezt majd kinövi,de most nagyon nehéz. Munka mellett is nyilván nagyon nehéz, hogy állandóan táppénzen vagyok. Vannak jobb és rosszabb napok,de úgy gondolom, hogyha újra kezdhetném, akkor is szeretném őt,de lehet, hogy 10 perc múlva csinál egy olyan dolgot, amikor meg fogom kérdezni magamtól, hogy Jézusom kellett ez nekem? Jelenleg torka szakadtából énekel(inkább üvölt) és püföli a dobot és az apjával kiabálunk egymásnak, hogy végre talán szombat este eljussunk addig, hogy legalább a holnapi ebédet meg tudjuk beszélni. 😀🤣 Sosem voltam az az anya típusú,de rengeteget fejlődtem én is mellette. Olyan oldalamat ismertem meg,amit eddig nem. Ez néha negatív,de inkább pozitív hatással van rám. Már nem vagyok annyira önző és nem esik nehezemre 4 napig bolognait enni,mert neki az a kedvence.

A sírásuknak idegesítőnek kell lennie, mert, ha szórakoztató lenne, nem látnád el. Legyél a babával több időt és, ha area gondolsz, hogy szeretnél, akkor vállald be.

Cukinak sosem tartottam őket, ez pont változott, mióta van nekem is. Anno az én környezetemben nem voltak gyerekek. Ezért inkább féltem tőle, hogy mit kell csinálni egy gyerekkel, hogy olyan kis törékeny újszülöttként, meg hogy ne rontsam el a saját paráimmal, meg olyasmik, hogy milyen ciki az utcán utána ordibálni, na én olyat sosem tennék, na de az enyém úgyis olyan szelíd és jólnevelt lesz, mint én... (bár én se voltam az gyerekként, de ebbe valahogy nem gondoltam bele). Nem jutott eszembe, hogy ne szeretném majd meg megbánnám. Ha tudtam volna előre, mi vár rám, az akkori önmagam biztos nem mer belevágni. De nem tudtam, és a mostani magam nem csinálná vissza, így örülök, hogy nem tudtam. És persze már gond nélkül ordítozok utánuk az utcán, ha előre szaladnak a rollerrel. :D

Én sokkal inkább az oviskorú gyerekekkel nem tudtam mit kezdeni. Mai napig hamar kiszűröm melyik gyerek szimpatikus, de amelyik nem hát ahhoz nehezen tudok hozzá állni utálat nélkül. Van 3 gyermekem, a legkevésbé sem bántam meg, sőt ha tehetném vállalnék még egyet. Annak ellenére, hogy igen, se a terhességeim se a császárok nem voltak könnyű és sokszor velük is nehéz. De bánni soha nem bántam egy pillanatra sem.