Szoktátok sírni hagyni 6+ hónapos gyereketeket?

Miért rafinált?Azért mert veled szeretne lenni,és ezt egyértelműen a tudtodra adja?

Azzal nem lehet elkényeztetni,ha nem csak a fizikai szükségleteit elégíted ki,hanem olyankor is vele vagy,amikor nem indokolt.(Gondolj bele,h a pároddal sem csak olyankor vagy együtt,ha indokolt.:))

Természetesen lehet úgy is nevelni,h inkább sírni hagyod,sokan választják ezt az utat,mindenki maga dönt.Én az "elkényeztetős" utat választottam,és nem bántam meg:4 gyerekem van,már a kicsik is elmúltak 4 évesek,nem lógnak rajtam,kedves,szófogadó-általában:))-,kíváncsi,felfedező kedvű gyerekek.Ez persze csak az én tapasztalatom.

Én megmondom őszintén, hogy időnként hagytam sírni. Kisfiam 11 hónapos lesz, vannak olyan hisztijei, hogy leborul a földre, leteszi a homlokát, és láthatóan "szenved". Mindezt pl. azért, mert éppen nem veszem fel. Szegénykémnek "nagyon rossz sorsa van"... :) Leülök mellé, és nézem, illetve csináltam már egy párszor, hogy felvettem videóra a telefonommal a hisztijét, majd lejátszottam neki. Kár, hogy a lejátszással egyidejűleg nem tudok arról egy újabb videót készíteni, ahogy megdöbben saját magán, majd elvonul játszani. Érdekes módon rögtön nem akar a kezemben lenni, és feltalálja magát. Fog egy játékot, forgatja össze-vissza, mintha csak azt mondaná: Ki??? Éééén?? ÁÁááá, nem én voltam! Én nem csináltam semmit...

Ennyit arról, hogy pattanni kell a gyereknek... :))) Persze mindenki máshogy csinálja, de ha ezeknek felülnék, csak a saját dolgomat nehezíteném meg.

Ja, és természetesen ez nem jelenti azt, hogy nem foglalkozom a gyerekkel, mert nagyon sokat játszunk együtt, mondókázok, énekelek neki, építünk, stb...

De ezek a hisztik mindig akkor jönnek rá, amikor lenne valamilyen dolgom. Mosogatás vagy bármi más.

Leírom a saját tapasztalatomat, hátha segít. A nagyobbik fiam 5 éves, 1 éves koráig "ölbebaba" volt, egy percet nem maradt el egyedül, nem kúszott, nem mászott, mindenhova nekem kellett cipelnem, és minden ébren töltött percben le kellett kötnöm. Rengeteget játszottunk, meséltünk, mondókáztunk, énekeltünk stb. 1 éves korában elindult és onnan kezdve egyetlen egyszer sem kéreszkedett az ölembe (ez szó szerint így igaz). Azt, hogy játsszak vele még sokáig követelte, de meg lett az eredménye a rengeteg foglalkozásnak, de ezt nem dicsekvésből mondom.

Második kisfiam 5 hónapos, és már előtte eldöntöttem, hogy ő nem lesz "ölbebaba", tanulva az első gyerekből. De az lett, mert nem volt szívem otthagyni egyedül és hallgatni a keserves sírását. Nagyon nehéz, mert így kevesebbet tudok sajnos foglalkozni a nagyobbikkal, de kb. 1 hete úgy veszem észre, hogy egyre több időt hajlandó eltölteni egyedül a kicsi a pihneőszékben, kiságyban, habtapin stb. mert most már le tudja magát foglalni a forgással, kúszással stb.

Nem egyszerű dolgok ezek, de azt vallom, hogy amelyik gyerek igényli az állandó jelenlétet és foglalkozást, annak a lehetőségek szerint meg kell adni, mert úgy is elmúlik ez az időszak, bár tudom, hogy nagyon leterhelő. Bocsánat, hogy hosszúra sikerült.

Én a mai napig nem értem (9 hónapos a fiam), hogy akik hagyják sírni a gyerkőcöt, hogyan tudják eldönteni, hogy 100%-ban hiszti az, és tényleg nem fáj valamije.

Kezdetektől úgy voltam, hogy amíg pici, nem hagyom sírni: rengeteget sírt 4 hónapos koráig, hasfájós volt, az altatások 1-1,5 órásak voltak, majd aludt fél órát stb....

Utána volt egy időszak, amikor tényleg azt mondhattam, hogy csak akkor nyafog, amikor valami baja van. Eljátszott, néha nyafizott, de az nem olyan sírás volt.

Aztán most egy hónapja (8 hónapos korától) megint előjött a picikori hisztije-sírása. Éjaszak is kel a 7 éjszakából kb. 4-szer és éktelen ordításban tör ki. Van, hogy a délutáni alvások is ordítással kezdődnek, mint régen.

Korábban azt mondtam a práomnak, hogy majd hagyjuk sírni, ha majd nagyobb lesz, 7-8 hónpos. Most is azt mondom, hogy majd hagyom sírni, ha majd nagyobb lesz, 1-1,5 éves....

Egyszerűen nincs szivem, mert nem ér semmi. Az meg, hogy csak berekedjen, vagy fulladozzon a bőgéstől, mert saját magát hergeli, nem hiányzik. És ezek ellénre én még mindig nem tudom eldönteni, hogy fáj e valamije, csak anya kell, vagy tényleg hiszti.

Mert ha 101%-ban biztos vagyok abban, hogy hiszti, akkor majd hagyom bőgni. Addig nem.

Eddig kétszer fordult elő, hogy sírni hagytuk: először 1,5 órán át bírta, aztán meg 1 órán át, de mindkétszer autóval jöttünk haza, és hazaértünk, mikor abbahagyta. Tehát tartott volna még, ha az út is tart. Na az tuti hiszti volt, mert ahogy megálltunk, apja kinyitotta az ajtót, ránézett és úgy mosolygott rá a gyerek, mint a tejbetök. Na ezt álld meg nevetés nélkül..... minden haragunk elszállt, ami addig az úton volt.... (próbáltuk, hogy megállunk, kivesszük, de mikor megint elindultunk, újra kezdte, úgyhogy hasztalan volt) Na mindegy is.

Szóval szerintem igazán nem mindegy, hogy ki mikor hagyja sírni a gyereket. A bevásárlókp-ban magát földhözvágós gyereket én is hagyni fogom, bár remélem idáig nem jutunk el, mert szerintem ez a nevelés kérdése, nem az, hogy 5 hónaposan ordít egy baba. Neki még az a dolga, hiszen máshogy nem tud még kommunikálni. bocs, hogy hosszú lettem.