Mitől lehet? 4hós kisfiam eddig egyedül aludt el, most csak nyüglődik, sgítsetek, részletezem.
egy hete nyüglődik. nappal is. egyedül aludt el, este is, de most nem tud, akármilyen fáradt. éjjel egyszer kelt enni.
most csak dobálja magát az ágyban, belefordítja a fejét a matracba és nyomja cumival a szájában és rágja a cumit. éjjel többször megébred, olyankor is dobálja magát, nyüszög, nyög, de nem a hasa fáj. talán a foga. már 3 napja esténként csak úgy tud elaludni, hogy fel kell vennem, ringatom, de hozzám is odanyomja a fejét cumistól. enni sem eszik rendesen, napok óta, csak 80 ml-ket. mondjuk inni viszont iszik. aggódom.
nyálazni már két hónapja nyáladzik, s az ínyén sem tapintok semmit, de ha masszírozom, jól esik neki.
addig nem merek kenni az ínyére semmit, amíg nem vagyok bizti benne, hogy a foga jön. mit egyek? hűtős rágókája van, amit meg tud fogni, egész nap azt rágja.
amúgy nappal sincs már el egyedül, többször fel kell vennem, ringatnom, nem elég, ha odamegyek és megsímogatom, vagy beszélgetek, játszok vele. (ne értstek félre, ez nem gond számomra!, imádom szeretgetni ,ringatni, de az első perctől úgy szoktattam, hogy egyedül aludjon és egyedül is tudjon eljátszani. csak most nem értem az okát.)
borult a napirendünk, mert átlag 30 perceket tud aludni. azt is össze-vissza.
tanácsok? tapasztalatok? ha nem fog probléma, akkor mi lehet?
hasonló cipőben járó/járt anyukák?
Elég valószínű, hogy a foga miatt van ez. Vida Ági a kismamaglogban homeós bogyókat ajánl, személyreszabottan is, szerintem regisztrálj kérdezz őt. A homeós szerekkel lehet probálkozni, mert nem ártanak, legfeljebb nem használnak. Én dologéllel kenem néha a lányom ínyét, ha úgy gondolom, hogy a foga miatt nem tud enni, vagy aludni. Eddig azt vettem észre, hogy használ. Most 7 hónapos, és 2 foga bújt ki.
Egyébként a fogzás nem csak akkor kezdődik, amikor már szélesedik az íny, hanem hamarabb mozognak már a fogcsírák, feszülhet az íny. Minél keményebb dolgokat rág, annál jobb neki, könnyebben jönnek a fogak, de sajnos előfordulhat, hogy még hónapokat vártok rá. Keresd fel a neten Vida Ágit, magamtól én nem ajánlanék szereket, mert nem értek hozzá.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!