Nem tudom, hogy mennyire valós a félelmem... tényleg milliószor nehezebb egy totyogóval, mint amikor még csak kúszik-mászik?
6,5 hónapos a kisfiam és odáig vagyok érte, meg vissza. Nála boldogabb babát nem láttam még, jókat játszunk együtt. De minél ügyesebb, annál jobban félek- a büszkeség mellett. Félek a naptól, amikor fel fog állni.
Úgy érzem, hogy nem fogok tudni rá megfelelően vigyázni és minden nap baleset fogja érni, mert béna szülő leszek.
Én alapjáraton elég figyelmetlen vagyok, de ha róla van szó, egész nap rajta tudnám tartani a szemem, de nem tudom, hogy ez elég lesz-e../szükséges-e
Talán egy gyerekkori trauma miatt van ez,
10 éves lehettem, amikor a húgomra vigyáztam*, aki még csak esett- kelt, járni nem tudott, de éppen akkor el kezdett szaladni és majdnem ráesett egy kis fűrészre, ami a szoba felújításakor hevert a szoba közepén.
Persze én le lettem kiabálva- de hogy miért, nem igazán értem...
nem én voltam a felelőtlen szülő.
Eddig bármikor totyogó babára vigyáztam motoszkált bennem a félelem, de nem tudtam, hogy emiatt... csak most jöttem rá.
Fűrész és hasonlók nem lesznek a földön természetesen, de mire kell még figyelni az első időkben, amik veszélyforrások lehetnek?
Szívem szerint én már a kiságy melletti részt kipárnáznám, hogy ha kimászna belőle, akkor puhára essen.. 😅
Ez már a széltől is óvás kategória? Mert a ló túloldalára sem szeretnék átesni...
* a felnőttek kimentek a szobából és mi ott maradtunk
Dohányzóasztalon (amit elér) ne legyen törékeny dolog, ne legyen virág (sem vázában, sem cserépben), sem semmilyen üveg vagy porcelán tárgy. És féltős könyv sem. Magasabb asztal lelógó abroszát valószínűleg meghúzza: föl kell mérni, le tudja-e húzni, ill. az asztalon levő dolgok felborulhatnak-e, leeshetnek-e.
Rámol a számára elérhető fiókokból, szekrényekből. Helyiségek ajtóit csukva kell tartani, így nem tud pl. a mosógép mellett levő mosóporokhoz hozzáférni. Támlás széket esetleg fel tud borítani. Ha nagyobb és ügyesebb lesz, akkor esetleg polcra, szekrényre, asztalra fel tud mászni. Ha ilyeneket tesz, nagyon fontos, hogy pl. a szekrény stabil legyen, ne boruljon fel.
Sokan féltik a gyereket az asztal sarkától, ill. hogy ha felemeli a fejét, beüti az asztal lapjába. Tapasztalatom szerint ettől nem kell különösebben tartani, ill. neki is szüksége van tapasztalatokra. Azt meg lehet csinálni, hogy a kiságy melletti részt kipárnázod, de ennél több nem kell. Ha jártában esik el, abból sem lehet baja. Esik-kel egész nap, de rugalmas csontjai miatt föl se veszi.
Az igaz, hogy egy nehezebb időszak fog következni, de majd eltelik ám az is!
2 éves kora körül egyre több dologról megérti és elfogadja, hogy azt neki tilos (akár azért, mert veszélyes számára, akár azért, mert tönkre tenne valamit).
Nekem 4-ből 3 tök nyugis volt totyogósnak is, vigyorogtak, huncutkodtak, de sosem mentek konnektorhoz, nem másztak fel veszélyes helyre és tök hamar megtanultak ágyról, kanapéról is lemászni. Na a negyedik (amúgy második gyerek, szóval még csak a figyelem hiánya sem játszik), az egy vadbarom. 😄 Még nem tudott járni, de már szaladt, esett-kelt, mindenhova IS felmászott, véletlenül sem tolatva ment le a bútorokról, csakis fejjel... kb fél év volt brutális, de folyamatosan nálam volt a telefon, hogy mikor kell mentőt hívni. Ráadásul ő szívbeteg, így a nagy rohangálásban a pulzusa miatt is aggódtam. 🤦🏼♀️😄
Vele sem, és a többiekkel sem történt soha még csak olyan baleset sem, ami miatt a házi gyerekorvost kellett volna felhívni, nem hogy kórház... 😊 Ne aggódj, ügyes leszel!
Sokkal nehezebb. 10 honapos, még csak butor mellett totyog, de bárhol, bármin képes felállni. Ott is, ahol nem biztonságos. Egy mp-re sem lehet egyedül hagyni, mert bármikor gobdolhat egy merészet. És igy is borul, esik, hiába fogom, nézem. Gobdol egyet és elenged mindent, aztán puff. Tudom így tanul. Szepen esik, vedi a kis fejét.
Mindent pakoljatok majd el, amit elerhet, veszélyes, stb. Aztán még menetközben kiderül, hogy még mire kell figyelni, mi lesz a kedvenc veszélyes elfoglaltsága.
Minden törékeny dolgot elpakoltam, ami babanyújtózásnyi távolságra esett, és a bútorok mellett, ahol feláll és lépeget már 8!!!!! hónaposan, ott habtapit raktam le. Így is sokat sír, beveri magát mindenbe, de legalább komoly baja nem lesz.
Nem könnyű, folyton szemmel kell tartani, igazi kis huncut rosszaság a gyerek, direkt mintha keresné a veszélyes és tilos dolgokat. De ez ilyen, idővel ez csak rosszabb lesz :D Kitartást és türelmet :)
A férjem elment vastag szőnyeget venni a nappaliba😁😁
Én annak a híve vagyok most essen, tanulja meg hogy kell esni amíg közel van a földhöz, de mindig figyelem, hogy nagy baj ne legyen.
Nekem egy kis ördög a fiam. Kikészít ez az időszak.
Amennyire lehet, bababiztossá tettük a lakást, erre az volt a kedvenc elfoglaltsága, hogy megkeresse leszedje és elrágcsalja azokat a dolgokat amik megóvnák. Ilyen pl a dohányzóasztal szélére szerelt puha szivacs, hogy megvédje a fejét. Már 2 hónapja nincs fent, mert szétcincálta.
Erre mi lett tegnap? A szokásos cirkálása közben (most kezdett el járni önállóan) elvétette a dohányzóasztalt amire rákart támaszkodni és lendülettel, izomból nekifejelt. Na ilyet hogy véd ki az ember? Nem állhatok mögötte egész nap, és nem is akarok. Sajnos ez egy olyan életkor, amikor abból tanul meg biztonságosan közlekedni, ha érik ilyen balesetek. Rosszul hangzik, de nekik még primitív (egyben géniusz!) agyuk van. Elesik --》 fáj --》 nem csinálja többé --》 más megoldást keres. Így tanul meg mindent.
Ok, ne hagyj fűrészt, kést, ollót stb elérhető közelségben* de elesni hagyni kell. Ez van. És borzasztó érzés szerintem.
*most volt növekedési ugrása is, és eddig csak az asztal széléig ért fel. Most hogy nőtt, a férjem munka után a (szerencsére zárt) sniccert feltette az asztalra, ez a kis ügyes meg felpipiskedett, és megszerezte. Elvettem, veszekedtem egy sort a férjemmel, utána ugyanarról az asztalról majdnem magára rántotta a tányérom...
Te is, ő is a hibákból tanulsz, mi most mindnet az asztal közepén tartunk, a tv könyvespolc nem elérhető, konyhai szekrények fagyasztó ajtó lezárva.
15 hós ikreim vannak, nekem sokkal könnyebb, mióta jönnek, mennek, pakolnak, intézik a dolgaikat. A kanapénál van egy ablak, megtanulták, hogy ha lehajtják a kanapé párnáját és ráállnak, akkor kilátnak. Naponta többször odamennek nézelődni.
Gyerekbiztos a lakás, amit kellett elzártam, magasra tettem, lépcsőn babarács van, az elérhető ablakon kulcsos kilincs. Szinte minden nap szereznek valami sérülést, de ez ilyen. Én szeretem ezt a kort.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!