Meddig adtátok a babátoknak pépesen a főzeléket vagy az ebédet?
Az én kislányom már 14 hónapos, de még mindig nem hajlandó elfogadni a darabos ételt, csak ha teljesen lepépesitem. Még a joghurtból is kiköpi a gyümölcsdarabot, a túrót is le kell pépesíteni teljesen. Kenyeret, kekszet, túrórudit már eszik immel-ámmal, de azt is csak rittkán fogadja el. Normális ez? Eddig csak 2 foga van kinnt, plusz felül kettőnek a hegye. Mikor lesz az, hogy már nem kell pépesiteni, vagy hogy vegyem rá hogy megegye a darabosat? Különben nem egy nagy evő gyerek.
Én szívesen pépesitem neki az ételt, csak már mindenhol azt hallom, hogy ilyen korban már nem kéne.















Vagy 1,5 éves korig. Aztán egyszer csak elkezdett enni a tányéromból... Előtte hiába is próbáltam a darabosat. Nálunk is szinte egyik napról a másikra történt.
Nem kell aggódni. Tudom, hogy a bolti darabos kaján az van, hogy 8 hónapos kortól, de szerintem elég kevés 8 hónapos eszi azt meg. A védőnő szerint majd ha kinő az első őrlőfog. Az meg nem 8 hónaposan van.
Bár olyat is láttam, hogy 6 hónaposan 2 foggal ette a vajas kenyeret. Nem egyformák.





6hónaposan kijött a fiam alsó két foga, majd 11 hósan egyszerre 6fog,a fölső4 és alsó2, ettől a naptól kezdve nem eszi meg a püréket, csak darabosat, azt eszi, amit mi.
általában ha van márb 6-8 foguk a babáknak, akkor lehet darabos ételre szoktatni őket, hiszen akkor tudnak már a kis fogacskáikkal rágni! türelem, a lányodnak is menni fog!





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!