Ha anya leszek, én sem fogom észrevenni, hogy folyton a gyerekről beszélek és másoknak ez uncsi?
Megértem, hogy ha valakinek babája születik, az hatalmas élmény és a gyerek egy állandóan az ember gondolatai között lévő kis lény, de azért aszurdnak erzem, hogy a gyerekes ismerőseim 95%-a csak a gyerekekről tud beszélni.
Nemrég jött pl. egy új kolleganő, 3 éves a gyereke,hát szó szerint másról sem beszél egèsz nap, minden témába belefűzi, folyton elnyom róla egy-egy sztorit. Mondok egy példát, múltkor beszélgettünk, mondtam, hogy kicsit fàj a fejem a fronttól és egyből elkezdte mesèlni, hogy az ő gyereke is erzekeny erre így reagál, meg úgy szokott tenni olyankor - szóval értitek. Mondok valamit, és ő belekezd egy sztoriba a gyerekéről.
Lehet, azért zavar ennyire, mert egy légtérben vagyunk 8 órában, és sokszor már nagyon unom a sztorijait hallgatni, de nem akarok bunkó lenni és rászólni.
De ugyanez van amúgy más ismerőseimmel, régi barátnőkkel is. Nemrég összeültünk a szomszédokkal, az egyik párnál van gyerek, hát komolyan az este fele azzal telt, hogy a gyerekről kellett beszélni. Már anyuka mondta is, hogy nem is mesél többet, mert tudja, hogy ez uncsi azoknak, akiknek még nincs gyereke, de csak folyton visszatértünk a témához, hogy micsoda csoda, satöbbi.
Én most várom az első babámat, és nem szeretnék ilyen idegesítő lenni. De gondolom mások sem akartak. Próbálok odafigyelni rá, hogy ne sokat beszéljek a várandósságomról, mert gondolom az is uncsi másoknak.
Most szerintetek ha valaki babát szül, akaratlanul is olyan lesz?
"Próbálok odafigyelni rá, hogy ne sokat beszéljek a várandósságomról"
Miért??? Miért akarsz másokat boldoggá tenni ahelyett, hogy teljességében megélnéd, amin épp átmész? :O Akinek nem érdekes, ne hallgassa+ Annyira nem bírom az ilyen "bocsánat, hogy élek és létezem és foglalom a teret, jaj, nem akarok mások terhére lenni" embereket. Én igenis sokat beszélek a gyerekeimről, mert imádom őket és ott vannak az életemben mindenhol. Akinek meg nem tetszik, tehet egy szivességet!
Engem ennél már csak az zavar jobban, amikor a nagymamák unokázós sztorijait kell hallgatnom, miközben folyamatosan tolják a képembe a telefonjukat, hogy nézzem a kis drágát. Az első 15-20 képet még türelmesen megnézem, de fél-egy óra múlva már vörös a fejem. Nekem is vannak gyerekeim, unokáim, de sosem beszélek róluk. Még közelebbi ismerősöknek is csak akkor mondok egy-két szót, ha konkrétan rákérdeznek. Az én családom nekem fontos, nem valószínű, hogy mást is komolyabban érdekel a téma.
Ja, még azt figyeltem meg, hogy sokszor, ha az egyik mond valamit a gyerekéről, unokájáról, a másik még végig sem hallgatja, belevág, és meséli az ő családját. Nem tenném ki magam ennek.
amúgy nem értem, mért tartozik a gyerek magánélete idegenekre... anya valahogy mindig összehozta, hogy ne ismerjenek minket az öcsémmel szóról szóra a munkahelyein...
mégis mit lehet mesélni nyolc órában egy gyerekről, ami abszolút nyilvános infó?! valszeg semit, szegény kölyök.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!