Normalis, hogy egyaltalan nem mondd meg ertelmes szavakat?
Az enyém 2 és ugyanennyi a szókincse./ plusz hangutánzóak mennek, mint a vauvau/
És ez is normàlis.
Vannak gyerekek, akik nem gyors beszédfejlődésűek...
és vannak akik 1,5 éveswn mondatokban beszélnek.
Manapság már azt várják a gyerekektől, hogy 3 évesen űrkutatók legyenek.
Tesóm diplomás, 3 szakmás 26 évesen.
Óvodás korában sem értette senki, hogy mit beszélt
Az enyém sosem utanzott: nem volt vauvau, búbú és társai. Ha a kutyat akarta megnevezni, akkor azt a nevén próbálta mondani.
És akkor neked összevetésképp:
egy évesen semmit nem mondott.
Másfél évesen már egy-ket szava volt, kb. 7-8 állandó használatban. Abból tudott egyébként mondatot formálni.
Március 14-én, azaz majdnem éppen 22 hónaposan mondott legalább 40 új szót. Aztán a következő nap még többet, rá pár héttel mar összetett mondatokat mondott (alárendelés, mellerendeles, utalószavak, kötőszavak változatosan és helyesen). Nagyon hirtelen volt, talán ezt hívják valóban annak, hogy hirtelen beindul/robban a beszéde. És azért emlékszem így a dátumra, mert teljesen megdöbbentett a beszédének ez az ugrása.
(Nyelvész vagyok, minden mozzanatát figyeltem a beszédének/kommunikációjának...)
Ma a fiam (4 éves) zavarba ejtő szókinccsel, bizonyos területeken pedig szakszókinccsel rendelkezik, grammatikailag teljesen helyes, többszörösen összetett vagy bővített mondatokban beszél.
És hogy lásd, nem minden a beszéd:
két éves korig (amíg a beszéd nem indult be) a nagymozgasokkal, finommotorikaval nem volt baj. Utána ebben teljesen lemaradt, tornát javasoltak, kell járnia. Elég látványosan bicebóca (futni alig tud, ugrani három és fél évesen ugrott először, csetlik-botlik stb. De tud két keréken biciklizni nyílegyenesen... szóval elég ambivalens ez).
Tehát summa summarum: a gyermeked nincs lemaradva :-)
Bár az én babám még kisebb, de ismerősök babái között van több egy-másfél éves, közülük se "beszél" egyik sem, pont ennyi megy, szótagok, meg egy két rövid szó "baba, mama" ilyenek.
Nem is elvaras ennél több 1 évesen, vannak furcsa dolgai a védőnőknek, nálam a főzelékek etetéset erőltette 5 honaposan,mert majd attól hizik rendesen. Nem tudom honnan veszik ezeket, ne stresszelj rajta.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!