Normális, hogy nagyon nehéznek érzem a gyerekvállalást?

Nehéz szülésem volt, sürgősségi császár lett a vége, a fiam intenzívre került, 2 hetet volt bent. Kisírtam a szemeimet, minden napom nyomorultul telt, napi x órára láttam csak a fiam, utazni kellett 4 órát, hogy lássam és császáros sebbel nem mondanám könnyűnek. Férjem nagyon támogató ő is ugyanezeket érezte, érzi.

Babánk végre itthon, erre vártam mióta, de az idegeim tönkremennek, folyton sírnék, a férjem mindent megtesz, de ő is kimerült.

A baba egyébként jó alvó/evő, csak ugye neha sír, nem tudni miért ami kikészít minket.

Mi adjuk most a fiunknak a gyógyszert, az se leányálom, ha alszik se tudunk aludni, mert beteg volt (még mindig nem egészséges teljesen) és nagyon figyeljük minden rezdülését. Ebbe a pár hétbe kicsit belerogytunk, a folytonos aggódás, és most hogy itt van sem érezzük magunkat késznek.

Ugye ezek normális érzések?