Jól hangzik, hogy csak szerelemből szülessen gyerek. De mi a valóság, nekem akkor ne legyen?
Nem akarok részletekbe belemenni, de a lényeg, hogy én egyszer voltam szerelmes (állítom, hogy az a férfi is, belém), de úgy alakultak a dolgok, hogy annak az 5 éves kapcsolatnak vége lett, mondhatnâm, hogy úgy hogy valójában egyikőnk sem akarta.
A férjemmel 6 éve vagyunk együtt. Sosem voltam belé szerlmes. Mikor összejöttünk tudta, hogy én még az iránt a másik férfi iránt érzek, de azt mondta próbáljuk meg. Ő annyira szeretett már akkor is hogy eltűrte ezt (sosem értettem, korábbról ismertük egymást egyébként).Szeretem de szerelmes nem vagyok belé azóta sem.
33 éves vagyok, diplomát szereztem, jó munkám van, mindenünk megvan, de tényleg. A férjem nem erölteti de szeretne gyereket.
6 év alatt nem lettem belé szerelmes, de el sem szeretném hagyni. Akkor mire várjunk, nem? Megérdemli, hogy gyereke legyen. Úgy szeret, hogy tudja, hogy én nem vagyok belé szerelmes. Meg valójában gyereket nyilván én is szeretnék (az más kérdés hogy kitől jobban).
Akik azt mondják hogy csak szerelembe szüljünk. Azok erre mit modnanak? Ne legyen egyáltalán gyerekem? Szerintem ez is a valóság, hogy mindenkinek nem jön össze a szerelembe szült baba. Azokkal mi legyen?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"ő a "nem szeretett" fél ebben a kapcsolatban, attól tartok nekem rosszabb." Nem, mindig kivétel nélkül az szenved erősebben, aki jobban szeret! "szerelem, szerelem, átkozott gyötrelem"
"Nem csak a jót látod" - Óriási! hát kevesen élnek együtt tökéletes istenséggel - az ember jó és rossz elegye, te is.
Megértés, bizalom, szeretet. Ezért kell. Tökéletes istenségnek nincs is szüksége egy ilyen kapcsolatra.
Ha visszajönne shift ő - mint Anyegin- és hívna, gyere próbáljuk újra- gondolod, hogy az olyan jó lenne? Belelovaltad magad ebbe az elmúlt szerelembe, és egy kövületről ábrándozol. Egyébként -diplomás vagy- belegondoltál hogy a nagy igaz szerelem Rómeó és Júlia szerelme miért ér olyan véget? Képzeld el, hogy a Rómeó és Júlia megszöknek és új életet kezdenek. És 6 év múlva azon veszekednek, hogy ki vigye le szemetet, ki vigye szolfézsre a gyereket. Shakespeare tudta.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Kedves Kérdező! Azt gondolom, hogy valóban a szerelemből előbb utóbb szeretet lesz az évek során. De vmi csak megfogott a férjedben, nem? Külső vagy belső tulajdonság? Vagy ha az elején nem működött akkor kellett volna nemet mondani a kapcsolatra." Nem pedig azt h ő jött utánam és hiába mondtam h nem vagyok szerelmes belé" de azért hozzámentél.
Én is voltam anno 21 éves és akkor egy 18eves sráccal megismerkedtem, próbáltam esélyt adni, szimpi volt nekem de néhány találkozás után rajottem h nincs szikra, nem tudok beszélgetni vele. Így befejeztem vele de ő jött utánam h ne legyen vége. Muszáj volt nemet mondani....
Leirasod alapján nekem nem tűnik stabil kapcsolatnak a tiéd,plusz még egy gyerek. Elgondolkodtató!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!