Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Baja lehet ha abszolút kimarad...

Baja lehet ha abszolút kimarad egy mozgási fázis a fejlődésében?

Figyelt kérdés

Az unokám 8 hónapos. Az elején igazán sokat sírt hasra tétel során, de a menyem szerint ez normális volt. Majd az átfordulás megvolt neki, igaz ott is csak az egyiket gyakorolta sokat, hasról hátra kevesebbet gyakorolt. Majd a menyem felültette őt, mert a gyereket nem lehetett lekötni hanyatt, hason.

Ebből az lett, hogy pár héttel már 6 hónapos kora előtt egyedül ült, 7 hónaposan felkapaszkodott. Kúszott egy hónapig, ma meg már 8 hónap és áll, majdnem hogy megy. Mióta a járvány bejött sajnos nem voltam náluk, de a menyem, fiam mindig küldik a képeket, videókat. Kapott már kompot, járássegítőt, kisautót. Mindet használja, csak engem aggaszt, hogy abszolút nem mászik és nem is ösztönzi senki, csak a járásra.Mert már sétálni próbált vele a kismenyem tegnap.Én picit úgy látom az unokám még ezt lábujjhegyen teszi, tényleg nem akarok kötekedni, de nekem mindkét gyermekemnél ilyenkor még a mászás volt, amit próbáltak.

Illetve másoktól is azt hallom, (mint mamák mikor beszélünk) hogy még kúszik - mászik az unoka.

Én nem akarok okoskodni, mert a gyerekek döntenek a nevelésben, csak kicsit félek nehogy ebből baj legyen később.

Van esély rá, hogy az unokámnál ez okoz majd valami gondot? Tanulás, beszéd, vagy más téren?


2020. ápr. 8. 07:52
1 2
 11/16 anonim ***** válasza:
100%
Van esély rá, igen. Most vagy lesz következménye, vagy nem, nyílván minden olyan gyereknél más, akiknél az ülés, állás erőltetve van. Ezt nem szabadna erőltetni, nem is értem a menyed. Általában minden gyerek felül, feláll, HA ARRA MEGÉRETT.
2020. ápr. 8. 09:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/16 anonim ***** válasza:
85%

Ha kúszott egy hónapot, akkor semmi nem maradt ki.

Kúszni VAGY mászni kell nekik..

Persze a legtöbb gyerek ezt is azt is csinálja.


Lányom csak körbekúszott / az is kúszás/, de szabályosan sosem

Utána ő sokat mászott


7 hónaposan állt

2020. ápr. 8. 10:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/16 anonim ***** válasza:
100%

Ültetni és állatni se lenne szabad. Én is biztos szólnék, ha az én menyem lenne, pontosabban keresnék számára cikkeket, hogy olvassa el. Én az új infóknak mindig örültem, sok mindent így tudtam meg.

Persze mas, ha vki a szubjektóv butaságát ismételgeti, de a komp azért nem ilyen téma.

Kérdezd meg, hogy elolvasná-e szívesen a cikkeket pl amiket linkeltem, mert abban azt talàltad, hogy óvatosan kell bánni a komppal. Szépen fogalmazz, ne hülyézd le.

Ha elutasít, ne erőltesd. Én biztos ilyenkor elolvasnám, amit a másik mutat, mert annyi új infó van, senki nem tökéletes. Ha aztán nem tartom relevánsnak vagy hitelesnek, az más kérdés.

De szerintem ha csak egyszer is besegít vigyázni vagy főzni a nagymama, akkor mért ne szólhatna hozzá, ha ezt normális emberi módon teszi és nem erősködik?

Saját Anyumnak én mutogattam cikkeket, amikor az èjjeli szopi miatt aggódott, elmondtam az érveket, meg is értette, hogy ez normális jelenség.

Kulturált emberek között azért nem kss a neve mindenkinek.

2020. ápr. 8. 10:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/16 anonim ***** válasza:
100%

Sajnos jót nem tesz neki ez a sok minden.

Először is ültetni nem szabad a babákat. Az, hogy 6 hónaposan ült, viszont nem valószínű, hogy ettől van. Az én kisfiam is felület 6 hónaposan, 7 hónaposan pedig felállt. De soha nem ültettük. És úgy mászik mint a villám. Valósz8, ha nem lenne komp meg járássegítő, akkor el kezdene mászni,ha el akar jutni egyik pontról a másikra. Sétáltatni se kéne. Ezek mind hátráltatják pl az egyensúlyérzék kifejlődését.

Nagyon siettetni akarják azt a babát. Hagyni kéne, hogy a saját tempójában, a saját erejéből csinpálja a dolgokat.

2020. ápr. 8. 12:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/16 anonim ***** válasza:
100%

Ha bármit magától erőltetés nélkül csinál az nem baj, még akkor sem ha korainak érződik.

Az mondjuk elég baj hogy ültetve volt, de biztos nem ezért állt fel ilyen hamar.


Mi dévényre jártunk a fiammal, mert 6 héttel korábban született a vártnál. Ő sem bírt meglenni hason egyetlen percet sem. Aztán a dévény szép lassan oldotta az izomfeszességet és egyre ügyesebb lett. A forgásnál ő mindig hasról hanyatt fordult, vissza csak nagyon ritkán. 7 hónaposan kezdett kúszni, 8 hónaposan mászni és két nappal később felállt. Szinte mindig pipiskedve lépkedett a bútorok mellett, aggasztott nagyon. A dévényes nem értette, mivel az izomtónusa már nem indokolta a lábujjhegyezést. Mindennek ellenére még 4 teljes hónapot mászott és közben bútorokba kapaszkodva lépkedett. Végül az első születésnapján tette meg az első önálló lépéseit. Viszont mi semmiben nem segítettük. Mindent önállóan csinált és mikor járni tanult akkor sem fogtuk a kezét a védőnő javaslatára. Állítólag így tudnak megtanulni ügyesen esni, plusz ha fogják a kezüket máshol van a súlypont járás közben, ami ugye később támasz nélkül szintén gond.


Egyébként nálunk a lábujjhegyezés valószínűleg csak kíváncsiság okozta mert a legtöbb bútor tetejére így fellátott.


Az a baj, hogy te mint nagymama ugye nem vagy ott és nem tudhatod mi az ami valóban erőltetve van és mi az ami nem. Bár azt a járás segítőt nem is értem miért lehet még kapni...


Ebben a témában nagyon óvatosnak kell lenned, nagyon körültekintően kell fogalmaznod ahhoz hogy ne legyen vita.

2020. ápr. 8. 14:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/16 anonim ***** válasza:
Előző, de ha nem biztosított szàmára a szabad mozgás (pl hasaltatva van, pihenőszèkbe, autós hordozóba van téve vagy fordulni tudás után ébren kiságyba v járókába), az önmagában is erőltetés, legalábbis aszerint a szakértő szerint, akinek a cikkeit linkeltem, és akinek eddig minden megállapítását, tanácsát a mi esetünkben alátámasztotta az èlet.
2020. ápr. 8. 14:48
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!