Anyukák tapasztalataira lennék kiváncsi, hogy mi a tapasztalatuk a pár hetes csecsemők elkényeztetéséről, egyáltalán el lehet-e kényeztetni őket?

Nem. Nem lehet elkényeztetni. Egy pár hetes csecsemő még nem hisztis, nem akaratos. Csak annyit "tud", hogy valami nincs rendben (csíp a pelus, meleg a ruha, éhes, egyedül van, közelaségre vágyik), és ezen sürgősen változtatni kéne, ezért sír.

A fiam annyit volt/van kézben, amennyit csak lehete/tt. Az első rezzenésére ugrottam, sosem hagytam, hogy sírássá fajuljon a dolog. Ennek érdekében az első három hónapban egy ágyban is aludtunk, apát egyedül hagytuk a hálószobában. Ha mégis sírt a pici, akkor igyekeztem azonnal megtalálni a baj forrását és megszüntetni. fgy megtanulta, hogy a felnőttekben bízni lehet, nincs egyedül, nincs magárahagyva.

Most egy végtelenül kiegyensúlyozott négyhónapos, aki nagyon kíváncsi a világra. Legszívesebben az anyjával van, de már el tud játszani egyedül is. Szépen, könnyen elalszik, semmi baj vele, pedig már fogzik is. Többnyire a testemen, mei tai-ban hordozom, és ebben soha nem sír, bárhová elmehetek vele, nem zavarok másokat csecsemősírással.

Mint később kiderült, ösztönösen is a kötődő nevelést alkalmaztam. Csak nemrég tudtam meg, hogy amit csinálok, azt így hívják, és hogy már bőséges szakirodalma van.

[link]

Simán el lehet nekem ez a tapasztalatom. Már 4 hetes baba igényli ha egyszer kétszer "álomba simogattad". Lehet csak azért sír, hogy újra ezt tedd. Ha egy babád van nem gond.. annyira, de ha jön a következő nem tudsz kettőt altatni. Főleg szerintem altatás területén lehet elkapatni. Meg mondjuk ha egyszer valami miatt többet van kézben (egy nap) a másik napod nehezebb lesz. Figyeld meg! Én megtapasztaltam. A kisfiam keservesen sírt, mert megszokta, hogy álomba simogatom. Akkor mindenki azt mondta hogy használjam ki hogy kicsi, hogy ringathatom, altathatom, meg babusgathatom. és még lelkiismereturdalásom is lett a dolgoktól. Szóval altatgattam, odáig fajult, hogy 1 éves koráig nappal CSAK babkocsiban aludt, ha -10 volt akkor is ha 40 akkor is. Visszaakratam szoktatni az ágyba, és csak úgy tudtam elaltatni ha 45 percig pacsoltam a fenekét. MEgntam majd hagytam sírni. 2-3 héten át, naponta 2szer(mert annyit aludt) üvöltött kb 1-1,5 órát mire elaludt. Ennyit az elkapatásról, és mindez pár hetes korától kezdődött.

Most 5 hetes múlt a kislányom megfogadtam ha csak egy mód van rá nem fogom alatani csak lerakom. (de a nagyobbikat mindig felébresztette így egy két hétig volt altatva) Aztán rájöttem hogy nem mehet ez tovább mert nem tudok kettőt altatni (ugyanis a nagy is akarta hogy simogassam... :) Szóval hagytam hogy megszokják egymás üvöltését. Lassan sikeürl. Mostmár egyik sem zavarja a másikat csak néha, pedig egy szobában vannak.

Remélem segítettem. 2 éves és 5 hetes babó anyukája :)

Sok sikert!

09:54es vagyok a kislányom hang nélkül elalszik, leteszem, kicsit nézelődik és annyi, és nem kell sajnálni őket, azért mert nincsenek elkapatva. El vannak más területen. Szeretem nagyon őket, de a szülő azért van hogy nevelje a gyereket a neki megfelelő módon. Lehet vannak babák akiknek "muszáj" a kényeztetés - mondjuk ha fáj a hasa én is simogatom ringatom, és kell is, de mindent ésszel és módjával!

És a fiam is miután eltelt az a bizonyos 2-3 hét megszokta, és hang nélkül elalszik. A gyerekek addig próbálkoznak míg látnak esélyt arra hogy elérik a célukat. És kihasználnak minden pillanatot.

Megfontolásra ajánlom: [link]

Tudod anyaként és pszichológusként is vérzik a szívem minden gyerekért, akit hagynak, hogy álomba sírja magát.

9:54: én is sajnálom a babáidat. :-( Lehet, hogy most már nem sírnak, de azért, mert megtanulták, hogy felesleges, rád úgyse számíthatnak. És bár nem sírnak, attól még ott van bennük a frusztráció, a magány, az egyedüllét érzése, csak már nem kommunikálják, mert minek.

Én könnyek, magárahagyás és kézben ringatás nélkül tanítottam meg elaludni a babámat. Lefeküdtem mellé az ágyba (eleinte egy ágyban aludtunk), hogy ne legyen elgyedül. persze keze-lába járt, játszani akart, meg hogy énekeljek neki. Én ott voltam vele, nagyon közel bújtam hozzá, simogattam, susogtam neki, de egyre halkabban, egyre kevesebbet, végül lehunytam a szemem, és úgy tettem, mint aki alszik. Nyugodt, ingerszegény környezetet biztosítottam neki, de az anyja közelségével. Lassan-lassan ő is észrevette, hogy most nem játék van, hanem pihi, egyre inkább elcsöndesedett ő is, majd lecsukódott a szeme. Eleinte még ki-ki nyitogatta, hogy ott vagyok-e, aztán szépen elaludt. Az altatás kezdetben akár másfél óra is volt, ma már csak öt perc, és soha egyetlen könnycsepp sem folyt. Megtérült a ráfordított idő.