Ti barátok előtt hogy kezelitek a baba-témát?

Leírom, mire gondolok. Van 5 barátnőm, akikkel régóta egy "bandát" alkotunk, van akivel még gimnázium óta, van aki utána csapódott hozzánk, de a legfrissebb barátság is már 5 éves.

30-31 évesek vagyunk és úgy alakult, hogy a társaságból nekem lett először kisbabám, most 8 hónapos a kisfiam.

Azóta persze én kevesebbet tudok eljárni velük, de nem szakadt meg a kapcsolat, teszünk azért, hogy barátok maradjunk: szervezünk közös programokat, még ha nem is mindegyikükkel egyszerre, de már többször látogattak minket, néha sétálunk együtt, kettőjüknek az esküvőjén ott voltunk nyáron, stb... kb. kéthetente a férjemre bízom a babát és kora este valamelyik barátnőmnél találkozunk, beszélgetünk, moziba megyünk, stb.

Ez így szuper és nincs is semmi gond, csak én kicsit feszélyezve érzem magam, hogy - a társaságból egyedüli anyukaként - mennyit "illik" ilyenkor a babáról beszélnem? Mi az, ami már "sok" nekik, amire esetleg nem kíváncsiak? Mert annyi olyat hallani, olvasni, hogy azért mennek tönkre szülés után barátságok, mert az újdonsült anyuka csak a babájáról hajlandó beszélni, már más világban él, nincs közös téma, stb.

Én erre tudatosan figyelek, sőt, a kimozdulások alkalmával nekem is jól esik, ha nem a kisfiam a téma, sokszor én legszívesebben szóba sem hoznám, hogy végre más, "felnőttes" dolgokról is beszélgethessek a barátnőimmel, vagy egyszerűen csak egy filmről, zenéről...

De ugye amikor találkozunk, jönnek persze a kérdések, hogy van a kisfiam, miket csinál már, mekkora, mutassak képeket, és igazából máris ott tartunk, hogy én egy csomót beszélek a babáról.

Van olyan lány a társaságban, akiről tudom hogy nem is akar gyereket, nem szereti a babákat és ő ilyenkor hozzá sem szól, szerintem egyszerűen untatja, vele nem is nagyon tudok ilyenkor beszélni, hiába próbálok nála más témával kezdeményezni.

Aztán ott vannak azok, akiket érzékenyen érint a téma: egyik barátnőm 4 éve férjnél van, azóta próbálkoznak babával, de nem sikerül, lombikkal sem, és tudom hogy nagyon szomorú emiatt. Neki biztos rosszul eshet, amikor én a kisfiamról mutogatom a képeket, és mesélem hogy milyen jól érzem magam vele itthon.

Vagy egy másik lány, aki rajong a gyerekekért, minden álma hogy majd több saját gyereke legyen, de 31 évesen egyedülálló - hiába szülne már nagyon, nincs kinek, a láthatáron sincs udvarlója. :(

Szóval mindig arra gondolok, hogy nekik ez rosszul eshet, és vajon ők hogy érzik magukat ezeken a találkozókon? Persze ők is kedvesek, és kérdezgetnek, de én feszélyezve érzem magam kicsit.

Legyek én, aki kimondja a találkozások elején, hogy "csajok, kicsit szeretném most pár órára hanyagolni az anyaság témát, beszéljünk rólatok!"?

Egyszer már próbáltam, de akkor jöttek a kérdések, hogy jaj, mi a baj, elegem van, fáradt vagyok, összevesztem a férjemmel, hogy nem akarok erről beszélni?

Szóval szeretném megtalálni az egyensúlyt, mert nyilván szeretek a kisfiamról beszélni és büszke vagyok rá, de nem akarok "sok" lenni a barátnőimnek, vagy hogy a gyerekre vágyó barátnők rosszul érezzék magukat. :(

Mit gondoltok? Vélemények? Voltatok ilyen helyzetben?