Másnak is volt így?
10 hónaposan már nem hiszem hogy lustaság lenne.
Én tuti megnézetném szakemberrel, ha a gyerekorvost ennyire nem érdekli.
Védőnő?
Az én babám 9.5 hónaposan kezdett kúszni. 1 éves elmúlt amikor egyszerre kezdett el mászni, ülni, felàllni és bútor mellett lépegetni.
De mi tudtuk, hogy megkésett lesz a mozgása. 4 hós korától hordtuk dévényre, most tsmt-re hordjuk.
Forogni is csak 8 hónaposan kezdett. Mi többször is voltunk neurológusnál, de szerencsére semmi komolyabb gond nincs.
Szia! Először is nagyon szomorú, hogy a gyerekorvos és a védőnő sem foglalkozik/foglalkozott eddig a dologgal. Azért 10 hónaposan már minimum kúsznia kellene, de normál esetben ha jól tudom 11 hónapos korig lassan másznia is el kellene kezdeni a babának. Sok esetben ez utóbbi hozza magával az ülést és az állást (először persze csak kapaszkodva). Igaz én csak egy anyuka vagyok, nem szakember, de ennyi idősen már biztosan foglalkozni kell az elmaradással. Főleg ha alapvetően nem látsz belső motivációt sem az egyéb mozgások, testhelyzetek keresésének, gyakorlásának, elindulásának a babánál. Első körben mindenképp jelezd (ha még nem tetted meg) a védőnőnek és a gyerekorvosotoknak. Biztosan beutalnak neurológushoz (fejlődésn.). De addig is ha megteheted megmutathatod magánorvosnak is.
A neurológus el fog irányítani a megfelelő terápiára és meg fogja mondani, vagy legalábbis valamilyen irányba el fog inditani az elmaradás okának megfejtése miatt. Jó esetben az ok megtalálásával még inkább célzott terápiát, fejlesztést kaphat.
Remélhetőleg csak hypotóniáról (túl laza, petyhüdt izomzatról) van szó. Szeretettel ajánlom neked a fb-on a Hypoton Szülők közössége csoportot. Ott rengeteg segítséget kaphatsz, kérhetsz a babád mozgásfejlődésével (és főleg annak elmaradásával) kapcsolatban.
Létezik egy Mozgásfejlődés Kérdezz-Felelek csoport is. Mindkettő nagyon hasznos tud lenni, persze az orvosi vizsgálatot, terapeuta, gyógytornász kezelését egyik sem helyettesíti. De iránymutatást adhat, illetve a hasonló helyzetben lévő szülők sokat tudnak egymásnak segíteni. Szerintem neked főleg az első csoport lenne hasznos jelenleg.
Ismeretlenül is tiszte szívből kívánom a legjobbakat! Jó egészséget a babádnak!
(Egyébként a legtöbb baba néhány hét, hónap alatt azonnal behozza a lemaradást egy pici segítséggel)
Kitartást :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!