Gyermekvállalási dilemma?
A dilemmám sokrétű és hosszú, köszönöm ha elolvasod és válaszolsz!
Abszolút az "utca emberének" véleménye érdekel, főleg anyukáké.
10 évvel ezelőtt (16-17 évesen) valahogy sokkal inkább éreztem magamat késznek arra, hogy anyuka legyek. Nem voltak olyan terveim, amibe nem fért volna bele egy (vagy több) gyerek idővel, szóba se jöhetett volna, hogy ne legyen. Volt sok gyerkőc a családban, mindenféle korúak. Bármikor átmentünk/átjöttek abszolút hidegen hagytak a gyerekek szülei, és a kicsikkel játszottam végtelen türelemmel, tanítgattam őket/tanultam tőlük, segítettem nekik, bennük leltem szinte minden örömöm, a jövőt is gyerekekkel teli fronton képzeltem el szakmailag, van animátor sulim is. De! akkor még nagyon fiatal voltam, iskolába jártam. Akkor egy amolyan tini kapcsolatom volt, ami ahogy felnőttünk közös döntésre véget is ért. Utána egy ideig magányoskodtam, randizgattam de úgymond apajelölt akire azt mondtam volna, hogy: igen, ő az! egy sem akadt.
Jelen helyzetben viszont megérett a stabil anyagi háttér, saját vállalkozás, megfelelő élettér, itt van az a párkapcsolat akire tényleg rámondhatom, hogy ha nem is fog örökké tartani mert ugye azt ki tudja, de neki akkor is szülhetnék gyereket, élnek a potenciális nagyszülők, kettőnknek együtt pedig vagy egy csomó testvére. És mégsem jön az "ihlet".
Úgy gondolom, hogy ha a nők biológiailag nem lennének képesek 25 éves kor előtt szülni akkor sokkal kevesebben vállalnának gyereket, mintha erre a korra érne be a felelősségtudat.
Legyek akármilyen önző, egy ideje elkezdtem borzasztóan félteni a szabadságom, úgy érzem szükségem van rá X év szünet nélkül, ma, holnap és holnapután is, reggeltől estig, hétfőtől-vasárnapig.
Ez az érzés akkor kezdett el erősödni, amikor az egyik barátnőm anyuka lett. Fél év alatt kettő találkozót sikerült összehozni, abból az egyik a keresztelő volt ami hát na... éppen alszik/eszik/megint alszik ezért a barátnőmet alig láttam.
Azóta már a beszélgetések sem olyanok mint régen, többnyire csak kapom a babaképeket amiket alapjárat szeretek mert tündéri a kicsi, de annyira nehéz megdicsérni minden nap a totálisan természetes egészséges gyerekeknél való fejlődése miatt, pl: átfordult a másik oldalára, kapaszkodik, felült, mászik. Szerintem majd akkor lesz ügyes, ha szépen szaval vagy versenyt nyer stb.
Nekem annyira természetes, hogy ha valakivel szeretnék találkozni az ne igényeljen 2 hónap tervezgetést, majd végül valami nyűg miatt lemondást. Egy moziba való eljutás ne legyen akkora sláger mintha egy hetes tengerparti nyaralásra sikerülne eljutni.
Valamint pontosan a nyaralás, ne igényeljen nagyobb tervezést két kattintásnál. Nem akarok hideg kávét inni, pizzaszélet enni, babahányás fotókat küldeni az éppen Margitszigeten chillező barátnőknek...
Az alvásról már ne is beszéljünk, nem csak amíg kicsi hanem úgy alapból. Én 10-re járok dolgozni, 8-kor kelek, vagy ahogy sikerül, komótosan elkészülök, hogy 10-re beérjek a szomszédba... Nem látom magam előtt, ahogyan 7.45-kor már berakok egy gyereket az oviba-suliba...
A kérdésem valójában az, hogy megéri? De KOMOLYAN megéri? Úgy őszintén? Oké, biztos 100% senki nem adná meg csinálná vissza... de ad akkora örömöt mint ahogyan a filmekben van? Hozzáad annyit az emberhez? Megéri mindent feladni, eldobni, ha többek vagyunk vagy többnek érezzük magunkat annál, minthogy anyák legyünk? Pl. van hobbink, vannak terveink, céljaink? (amiket nem majd 50 évesen szeretnénk mondjuk megvalósítani) Megéri az egész felelősségteljesség? Megéri minden nap korán kelni, játszótéren gangelni az anyukákkal? Megéri aggódni 0-24? Óvoda, iskola, randik az idegenekkel, egyedül közlekedés, tényleg folyton folyton csak aggódni? Nagy öröm amikor az óvodában belédrúg? Amikor ordít, hogy nem akar beszállni a kocsiba, majd ha azt mondod, hogy itt hagyod még jobban ordít, és gőzöd sincs mi a frász baja van? Megéri, hogy tiniként rádcsapja az ajtót azzal a kedves üzenettel, hogy bárcsak meg se született volna, vagy hogy bár ne te lennél az anyja... Mindezt azért a pár cuki mosolyért amit kiskorában elenged? Azért a pár ölelésért?
Apámat megkérdeztem, ő azt mondta, hogy abszolút nem éri meg :D Mindezt úgy, hogy ő nevelt fel engem egyedül a legnagyobb szeretetben és odaadással, mindent megtett értem. De úgy gondolom, hogy ha visszacsinálhatná még most sem akarna gyereket. Egyszer megkérdeztem tőle, hogy akart e? Azt felelte, hogy még most sem akar.
Úgy látom a szüleimnek is pont elég annyi, hogy átmegyünk az unokatesómhoz, ott kicsit megszeretgetik a gyereket és irány haza. És valahogy ezt én is pont elégnek érzem. Már nem vagyok el olyan türelmesen a kicsikkel, nem akarom mindenáron megfogni őket, ha mégis minél előbb vissza akarom adni. És minden egyes alkalom után hálát adok az égnek, hogy én hazamehetek ebből az egészből. És emiatt gondolom azt, hogy talán tényleg nem kellene belefogni ebbe az egészbe. Valahol az évek során elhagytam a végtelen türelmemet, odaadásomat és önzetlenségemet (de leginkább a türelmemet). Ha már máséval sem vagyok el 1-2 órát, mi lenne otthon egész nap a sajátommal?
De a fő kérdés még mindig az, hogy mindezek ellenére, megéri?
válasza:"Úgy gondolom, hogy ha a nők biológiailag nem lennének képesek 25 éves kor előtt szülni akkor sokkal kevesebben vállalnának gyereket,"
Pedig jó lenne, sőt lehet inkább 30 legyen az a határ, mert az infantilis hablatyodból is látszik, hogy véletlenül se akkor kellene gyereket vállalni, amikor még nem látsz a szemedtől, hanem amikor átlátod a képet és a gyerekvállalás negatívumait is ismerve hozod meg a döntést.
Egyébként
"de annyira nehéz megdicsérni minden nap a totálisan természetes egészséges gyerekeknél való fejlődése miatt,"
Ha tudnád, hogy ez a "természetes fejlődés" mennyire nem magától értetődő és mennyi gyerek van, akinél nem alakul magától, nem lennél. ilyen érzéketlen.
válasza:Ezt nem igazán lehet így eldönteni, hogy megéri, vagy nem. Nagyon sok függ attól, hogy milyen felnőttet sikerül nevelni belőle. Akkor érik be a gyümölcse az egész addigi éveknek. Amikor látod, hogy sínen van az élete.
Kiskorában pedig a kis kezek ölelése, a szeretlek anya, a kis huncut mosolyok. Ahogy látod fejlődni és okosodni. Ez megfizethetetlen.
válasza:Igen,megéri!
De ha te így gondolkodsz,akkor még nagyon gyerek vagy...
Te se léteznél,ha a szüleid nem úgy döntenek...
A mostani hozzáállásuk alapján meg Ők sem igazi szülők,ilyeneket nem mond egy igazi szülő...
válasza:Megjöttek az ősanyák, mondjuk még egy "Fiatal vagy, meggondolod magad" hiányzik :)
Kérdező: én sok olyan embert ismerek 45-50+ es években járó házaspárokat, akiktől hallotam hogy nem bántak meg de ha újra ott lehetnének, nem vállalnák.
válasza: válasza:Azért ez nem ilyen fekete-fehér.
De aki így látja, mint te, az inkább ne vállaljon gyereket. Ugyanis szerencsére senkinek se kötelező szülni. Akinek ez az egész csak áldozat, annak minek?
Világ életemben korán kelő voltam. Hajnalba jártam futni, hogy ne zavarják korán senkit itthon. Tehát nem jelent gondot korán kelni.
A munkámat nagyon szeretem, de nagy karrierem nem lesz, ez tehát nem gond.
Hobbim van és a gyerek mellett se kell lemondanom róla.
Nem tudom,de egy nyaralás megszervezése nem lett nehezebb.
Viszont tényleg nehéz egy nem gyerekes baráttal beszélgetni. Ugyanis egy szülőnek bizony óriási dolog az első (de még a sokadik is) mosoly, hogy már percekig tartja a fejét, hogy elindul, stb. És nehéz úgy beszélgetni, hogy a mindennapjai egy jelentős részéről ne beszélj, mert a másikat nem érdekli.
Egyébként más gyereke engem se érdekelt soha. A sajátomat viszont imádom.
Szóval nekem igen, meg éri.
válasza: válasza: válasza:Nem mindenkinek éri meg. Nem értem miért kezelik felettem páran ennyire kötelezőként a gyerekvállalást, hogy ha nem akarsz gyereket akkor “infantilis hablatyolás” amit mondasz, meg gyerek vagy még, majd felnősz és rájössz.
Igen, vannak emberek akiket őszintén boldoggá tesz hogy anyák lehetnek.
De vannak olyan emberek is, akik nem akarnak gyereket, ezerféle okból. Vagy mert másban teljesedik ki az életük, máshogy akarnak élni, vagy mert nem szeretik a gyerekeket, úgy érzik hogy nem lennének alkalmasak gyereknevelésre. Vannak emberek akik már bőven 50 felett járnak, és egész életükben így éreztek. Ezzel sincs semmi baj.
Számomra sokkal veszélyesebbnek, felelőtlenebbnek, önzőbbnek tűnik gyereket vállalni úgy, hogy nem igazán akarod, csak itt az ideje az anyósod, meg a szomszéd, meg a társadalom szerint, aztán hátha megszokod, mint belátni hogy nem neked találták ki a gyerekeket.
Én azt javaslom, ne akarj “másnak” szülni ha te nem vagy biztos benne hogy akarod. Ne akarj azért szülni hogy a nagyinak legyen unokája, hogy a Marika mama megnyugodjon, mert a párod gyereket akar, vagy mert noname Béla a gyakorin azt mondta hogy infantilis vagy ha nem akarsz gyereket. Persze ha meggondolod magad később, és 5 év múlva őszintén vágysz egy babára, még mindig szülhetsz, de ha nem szülsz, akkor is élhetsz teljes életet.
válasza:Részben igazad van, minden program sokkal nagyobb szervezést igényel, és igen, ezer éve nem voltam moziban. A fiam akkora kupit tud néha csinálni, hogy este is pakolok amikor alszik. Sokba kerül naná. Mert persze a világ minden cucca se lenne neki elég ami a boltban kapható.
Viszont amikor hozzám bújik csak úgy, azt érzem soha soha nem cserélném el ezt egy olyan életre amiben sok a pénzem, mindig szép a hajam, a sminkek, a ruhám és van időm a dolgaimra. Nekem mindennél többet jelent. Számomra ez az élet értelme. Neki adni magamat, mindent ami a szívemben van.
És én akartam is őt.
Ha te nem szeretnél akkor ne szülj. Ennyi
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!